Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Báloztak a huszárok
A soproni huszárok bálját 2011 óta a monarchiás idők tiszti báljainak mintájára szervezik meg Fotó: Németh Péter

Báloztak a huszárok

| Madarász Réka | Városi hírek

Idén is óriási érdeklődésre tartott számot a soproni huszárok bálja szombaton. A szervezők fő célja, hogy a katonai hagyományőrzést minél színvonalasabbá, a huszárság hagyományait pedig minél szélesebb körben ismertté tegyék.

A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület 2009-es megalakulása óta arra törekszik, hogy – elsősorban a régiónkban – összefogja azokat a természetes és jogi személyeket, akik a huszárok hagyományainak újjáélesztésén és életben tartásán fáradoznak. Különösen nagy hangsúlyt fektet a közösség a harminc évig Sopronban állomásozó császári és királyi 9. Nádasdy huszárezred történelemben betöltött szerepére.


– Tagjaink lóval, autentikus öltözettel, lovas felszereléssel és fegyverzettel rendelkeznek – tudtuk meg Grubits Róberttől, az egyesület vezetőjétől. – Heti rendszerességgel kiképzéseket tartunk, emellett folyamatos önképzéssel gyarapítjuk történelmi ismereteinket, fejlesztjük korhű ruházatunkat, csiszoljuk lovastudásunkat, alakiságunkat. Részt veszünk a városi és regionális ünnepségeken, megemlékezéseken, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség, a Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Intézet hazai és külföldi eseményein. Lovas bemutatókon prezentáljuk a magyar huszár lovas alaki és fegyveres tudását.


 A soproni huszárok ismeretterjesztő előadásokat tartanak a Lábasházban lévő múzeumukban (Nádasdy Huszárezred Emlékmúzeuma), iskolákban, gyermekintézményekben. Több középiskolával is érvényes szerződésük van, melynek értelmében a diákok közösségi szolgálatukat az egyesületnél is teljesíthetik. A civil szervezet számos kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet, első helyezést ért el többek között 2014-ben a Magyar Katonai Lovas Bajnokságon Nagycenken, illetve a 2015-ben Bábolnán megrendezett Nemzetközi Katonai Lovas Bajnokságon. Az elődeik egyik legnagyobb fegyvertényének számító limanowai csata emléknapját 2011 óta megünneplik, a 100. évforduló alkalmából avatták fel a Muhr Othmár-szobrot és -emléktáblát.

Kapcsolódó cikkek