Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Csak a védőoltás segíthet!

Hírességek: együtt győzhetjük le a járványt, ezért mindenki kérje a vakcinát!

Csak a védőoltás segíthet!

| Munkatársunktól | Városi hírek

A kormány kampányt indított a koronavírus elleni oltások népszerűsítésére. A tájékoztatófilmekben ismert magyar emberek és neves egészségügyi szakemberek álltak ki a vakcinák mellett.

Miklósa Erika operaénekes azt mondta, már több mint egy éve hiányoznak az emberek életéből az együttlétek a családdal, a barátokkal, a nézőkkel. Mint fogalmazott, számára az oltás érzelmi kérdés, a mindennapokban ugyanis aggódás, értetlenség, félelem, türelmetlenség érzékelhető.

Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a pandémia kitörésének első másodpercétől arra várt, hogy mikor lesz használható védőoltás. Hangsúlyozta: azért tartotta fontosnak, hogy kiálljon a vakcina mellett, mert meggyőződése szerint ez az egyetlen módja annak, hogy egy éven belül véget érjen a járvány.

Meződi József, az Apostol együttes énekese arra kér mindenkit, hogyha lehet, oltassa be magát, mert ez megvéd attól, hogy beteg legyen. A kínai vakcinát kapta meg, és semmilyen mellékhatása nem volt. Úgy gondolja, hogy ez védetté tesz, és a második oltás után lehetősége lesz arra, hogy a közönséggel találkozhasson.

Az úszó Gyurta ­Dániel ­Facebook-oldalán osztotta meg, ő is túl van a koronavírus elleni védőoltáson. A bejegyzésben leírta, több orvossal beszélgetett, ezután vonta le a következtetést, hogy a vírusnál bármelyik vakcina jobb. A posztban megjelölte Merkely Bélát is, akivel közös fotót is megosztott, ahogy éppen beadja neki az oltást.

Nagy Tímea a Szputnyik V vakcinát kapta meg. A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó szerint a járvány megállításában most csak a védőoltás segíthet, ezért mindenkit arra buzdít, hogy regisztráljon, és oltassa be magát. Ebben az időszakban fontos, hogy immunrendszerünk erős legyen. Ezért arra is felhívta a figyelmet, hogy sportoljunk rendszeresen, hiszen ez is sokat hozzátehet ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk a vírussal szemben.

Borbás Marcsi műsorvezető szerint ahhoz, hogy nyugodtan dolgozhassunk, hogy megmaradjanak a munkahelyek, hogy ne kelljen folyamatosan rettegnünk, most nincs más megoldás, mint hogy mindenki beoltassa magát.

Nacsa Olivér humorista azt mondta: „Nem tudom édesanyámat átölelni. Nem hiszem, hogy van olyan élő ember a Földön, akinek ez ne hiányozna”. Ezért is fontos, hogy minél többen oltassák be magukat.

Kapcsolódó cikkek

Tavasz fátyla libben

Tavasz fátyla libben

2021. 05. 05. | Munkatársunktól

„Bekeringőzött a tavasz, minden fát és bokrot táncra kért, és a növények örömmel öltötték fel a rózsaszínű és fehér, halványsárga és bíbor, illatos szirom­ruhájukat.” (Lucy Maud Montgomery).