A képernyő bűvöletében
2025. 03. 05. | Laklia-Szilágyi AndreaSokan hitték, hogy a technológia fejlődése minden problémánkra megoldást jelent. Ma már tudjuk, hogy ezek az újdonságok számos veszélyt is hoztak magu...
Sopronban tartotta az elmúlt pénteken a tavaszi ülését az MTA Veszprémi Területi Bizottságának Gasztroenterológiai Munkacsoportja.
A tudományos rendezvény megnyitóján dr. Simon István alpolgármester a város képviseletében köszöntötte a nyugat-dunántúli régió gasztroenterológusait, kórházi szakembereit és háziorvosait. Örömét fejezte ki, hogy ismét Sopron lehet a házigazdája a rangos eseménynek, ahol olyan új tudásanyagot adnak közre az előadók, ami a helyi betegek javát is szolgálja majd.
A Soproni Gyógyközpont képviseletében dr. Korányi László megbízott főigazgató köszönte meg dr. Mester Gábor osztályvezető főorvosnak a rangos szakmai esemény megszervezését. Hozzátette továbbá: a diagnosztikai tömb megépülésével a gasztroenterológiai ellátás Sopronban is méltó körülmények közé került. A műszerpark fejlesztése megteremtette az emésztőszervi betegségben szenvedők magas szintű ellátásának hátterét.
A konferencián 3 szekcióban (vastagbél, gyomor, hasnyálmirigy-betegségek) 13 előadás hangzott el. A korszerű, új diagnosztikus és terápiás eljárások ismertetése mellett szó esett a prevencióról és a betegkövetésről is a megbeszélésen.
Sokan hitték, hogy a technológia fejlődése minden problémánkra megoldást jelent. Ma már tudjuk, hogy ezek az újdonságok számos veszélyt is hoztak magu...