Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Húsvét előkapujában
„Más-ként” – Tárd ki a szíved címmel tartottak passiójátékot az Árpád-házi Szent Margit-templomban is. Fotó: Filep István

„Jézus szenvedéstörténete új megvilágítást kapott”

Húsvét előkapujában

| Köves Andrea | Városi hírek

Fogyatékkal élő soproni és harkai fiatalok családtagjaikkal együtt adták elő a húsvéti ünnepek előtt több helyszínen is a passiót. Jézus szenvedéstörténetének a felelevenítése különös erővel bírt előadásukban.

Az értelmi és mozgássérült fiatalok és családtagjaik hetekig készültek a bemutatóra a Harkai Katolikus Karitász égisze alatt. Az előadást Haris Márton rendezte, aki odaadó türelemmel, mély empátiával „terelgette” a fiatalokat a próbák során. A kívülálló azt hinné, hogy gyakorlott színházi szakember, pedig rendezőként ez az első ilyen jellegű vállalása.

– Teológushallgatóként közel húsz évvel ezelőtt segítőként részt vettem a Bárka csoport mozgássérült tagjai által előadott passió színrevitelében, az előadás és az oda vezető út nagyon nagy hatást tett rám – mesélte lapunknak. – Tavaly egy a karitász vezetőjével folytatott baráti beszélgetés során idéztem fel ezeket a maradandó emlékeket, ekkor adódott az ötlet: vigyük színre a passiót a fiatalokkal és családtagjaikkal a húsvéti időszakban.

Dobos Tiborné, a civil szervezet vezetője nemcsak lelkesen állt az előadás megvalósításának az ötletéhez, hanem saját maga is szerepet vállalt a darabban, amelyről így fogalmazott: – A passió szövegét át kellett ültetnünk a fiatalok nyelvére, látva a belőlük áradó lelkesedést, fénylő mosolyukat, azt gondolom, Jézus szenvedéstörténete új megvilágítást kapott.

Az előadáson közreműködtek a Berzsenyi Líceum ifjúsági zenekarának tagjai is, hiszen a zene kiemelt szerepet kap a darabban. – Nagyon szép kihívás licista zenészeink számára, hogy miközben saját magukra, feladatukra figyelnek, különleges összhangot alkothatnak a színdarabban szereplő fiatalokkal – emelte ki Haris-Biczó Lilla, az intézmény könnyűzenei mentora.

Húsvét előkapujában különleges ajándékként élhette meg az előadásokat nemcsak a hálás közönség, hanem a darab összes résztvevője.

A Passiójátékot négyszer is bemutatták húsvét előtt. A zártkörű iskolai premier után az Árpád-házi Szent Margit-templomban láthatta a közönség, ezen az előadáson részt vett Abdai Zsolt önkormányzati képviselő is. Múlt pénteken az evangélikus templomban láthatták a passiót, ezen a programon ott volt dr. Farkas Ciprián polgármester is. Legutóbb hétfőn a harkai Szent Péter és Szent Pál-templomban játszották a történetet. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek