Vendégünk: Várszegi Asztrik

A gyerekek mindig nagyon örülnek a hónak. Különösen is az elsőnek. A későbbinek is, de az első hóesésnél mindig csoda történik, mert megváltozik a világ körülöttünk. Talán a változás varázsa!

Amikor gyermekként az Előkapu 5. számú ház, szülőházam első emeleti ablakából megláttam a hulló nagy hópelyheket, leszaladtam a házunk előtti térre, és bukfencezve ujjongtam a friss hóban. Az Előkapu előtti teret akkor még szürke aszfalt borította. Sokan nem is sejtettük, hogy a mindent lefedő szürke aszfalt alatt a római város, Scarbantia és Sopron középkori falai, bástyái rejtőznek. A tér díszei akkor a városháza mellett magasra nőtt hársfák és a téren állomásozó hatalmas tűzoltólétra voltak. A friss hó valóban csodát művelt, minden háznak és az egész szürke térnek új köntöst kölcsönzött.

Az igazi csodát aztán az jelentette, amikor az első hóesést követően, advent idején, karácsonykor a Tűztorony alatt átjárva, onnan néhány lépésre elénk tárult a Szentháromság tér teljes szépsége. A tér háború utáni egyhangú, lepusztult valósága eltűnt, minden ház, a templom, a szobor, a fák új köntöst öltöttek. A Szentháromság szobor szentjei, alakjai ragyogó fehér hókucsmát kaptak, a gömbakácok hóbundát hordtak mintegy lekerekítve ezzel a világot. A bencés templom gótikus ablakain át halvány és szelíd fény áradt a térre. Olyan volt a Szentháromság tér, mint meseország főtere. Fény, tiszta fehérség, csillogások. Nyugalom és csend.

Évről évre vártam az első hóesést, a meseország képeit. Ez számomra azt is jelentette, hogy minden karácsonyra szép lesz a világ, több fény, több szépség, több tágasság és több boldogság lesz az osztályrészem.

Most már távolabb gyermekkorom élményeitől, mégis a várakozásnak ezt a feszültségét, új reményét és beteljesedő gazdagságát kívánom a kedves soproniaknak és azt, hogy ez a reménység, öröm megmaradjon szívükben az újesztendő során is!

Ezekkel az „emlékeimmel” kívánok mindannyiuknak áldott karácsonyt és boldog újévet!

Pannonhalma, 2018. adventjén