Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megújult a szobor
A Szent Borbála-szobrot Németh Attila plébános áldotta meg Fotó: Griechisch Tamás

A tér méltó helyszíne a közösségi programoknak

Megújult a szobor

| Köves Andrea | Városi hírek

A megszépült Szent Borbála-szoborral gazdagodott Brennbergbánya közösségi tere a hétvégén.

A helyi óvoda apróságai énekkel köszöntötték a vendégeket az ünnepélyes átadón.

Táp Lászlóné, a körzet önkormányzati képviselője beszédében felidézte a szobor történetét: – Szent Borbálát a bányászat védőszentjeként tiszteljük, így nem véletlenül kapott szobrot itt, az egykori bányásztelepülésen. Az alkotást az 1850-es években az akkori bánya bérlője: Drasche Henrik ajándékozta a településnek, annak a tiszteletére, hogy akkor ünnepelték a bányászat kezdetének 100. évfordulóját. Eredetileg az evangélikus harangláb alá helyezték el a domboldalba, 1923-ban Vajk Artúr, az akkori bányaigazgató áttetette a szobrot az Óbrennbergi útra. Amikor tavaly megkezdődött a közösségi terünk kialakítása, akkor jutott eszünkbe, hogy ennek a nagymúltú, szép szobornak itt lenne a méltó helye. A felújítást egy pályázat segítségével sikerült megvalósítani, a munkát Lederer Zoltán végezte el, előtte Kovács György restaurátor 1995-ben már egyszer felújította a szobrot.

Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok ünnepi gondolataiban utalt arra, hogy a szoboravatás egy példamutató folyamat része, hiszen nemrégiben adták át a bányászati tematikájú, szépen kivitelezett, új játszóteret. Kiemelte: a gyerekes családoknak különösen fontos az új közösségi tér kialakítása, a település saját óvodával is rendelkezik; meglátása szerint, ahol gyerekek vannak, annak a településnek van jövője. Stöckert Tamás főtanácsos örömét fejezte ki, hogy a brennbergiek folyamatos fejlődés részesei lehetnek, a Szent Borbála tér méltó helyszínt biztosít a jövőben a különböző közösségi programoknak, a családok együtt tölthetik az idejüket a tágas téren.

A szobrot Németh Attila plébános áldotta meg, az ünnepség végén a vendégek dr. Fodor Tamás polgármester vezetésével megkoszorúzták Szent Borbála felújított szobrát.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek