Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Nekünk saját nótánk van”
– A gabonakérdés szuverenitási ügy is, éppúgy, mint a rezsicsökkentés vagy a határaink megvédése, gyermekeink biztonsága, a hagyományos családmodell melletti kiállás – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Sopronban. Fotó: Filep István

Nagy István fórumot tartott a nemzeti konzultációról Sopronban

„Nekünk saját nótánk van”

| Horváth Ferenc | Városi hírek

– Ahhoz, hogy a kormány meg tudja védeni az álláspontját Brüsszellel szemben, erőt kell gyűjtenie, az emberek véleményét ki kell kérnie – mondta Nagy István agrárminiszter Sopronban.

Véleménycserére érkezett a múlt héten városunkba Nagy István. Az agrárminiszter a nemzeti konzultáció kérdéseit járta körül a soproni érdeklődőkkel. A konzultáció a jelek szerint aktivitásra serkenti az embereket. Sopronban bizonyára így van, mert Nagy István fórumán sokan vettek részt, hogy háttér-információkat szerezzenek a kérdésekről, illetve hogy elmondhassák véleményüket.

Génmódosított gabona?

A fórumot megelőzően az agárminiszter kitért az ukrán gabonabehozatali (és még más, összesen 24 termék-) tilalomra. Ez a kérdés a fórumon is szóba került. Kifejtette, az ukrán gabona behozatala több kérdést is felvetne. Egyrészt egészségügyi problémákat, mert az unióban szigorú minőségi ellenőrzés van érvényben, szemben Ukrajnával. Nem tudjuk például, hogy milyen vegyszerekkel kezelik ott a gabonát. Esetleg olyanokkal, amelyeket az unióban már betiltottak, és nem tudjuk, hogy módosították-e genetikailag ezeket a növényeket.

A magyarok akarata

A másik jelentős probléma, hogy a nagy mennyiségű és olcsó ukrán gabona tönkretenné a magyar gazdákat, kiszolgáltatottá válnánk, és akkor már ők diktálnák az árakat. Ezért meg kell védenünk a belső piacainkat a kétes eredetűen vegyszerezett, feltételezhetően GMO-s termékekkel szemben. Hogy az unió mégis miért szorgalmazza az eredetileg a fejlődő és afrikai országoknak szánt ukrán gabona behozatalát a közösségbe, az is kiderült. A miniszter utalt rá, hogy számos holland, német, belga (és még több ország) jelentős mezőgazdasági vállalkozásokat tart fenn Ukrajnában, s nekik érdekük, hogy a termékeiket viszonylag közel, jó pénzért és biztos piacokon helyezzék el.

A gabonakérdés egyben szuverenitási ügy is, éppúgy, mint a rezsicsökkentés vagy a hazánkba és Európába illegálisan, papírok nélkül bejutni akaró emberekkel szemben a határaink megvédése, gyermekeink biztonsága, a hagyományos családmodell melletti kiállás. Mindannak, ami Magyarországon történik, a magyar emberek akaratának kell megfelelnie, ezért kéri ki a kormány időről időre a legfontosabb kérdésekről az emberek véleményét.

„Erőt kell gyűjteni”

– Nem akarunk úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül, nekünk saját nótánk van – jelentette ki Nagy István. – Ahhoz, hogy a kormány meg tudja védeni az álláspontját Brüsszellel szemben, erőt kell gyűjtenie, az embereket véleményét ki kell kérnie, erről szól a legújabb nemzeti konzultáció is. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Kutyák pórázon?!

Kutyák pórázon?!

2024. 04. 17.

Több kérdés is érkezett olvasóinktól a városi kutyasétáltatással kapcsolatban – ezeknek jártunk utána.