Fejlesztés – egyetértésben
2025. 03. 19. | Horváth FerencMiniszteri biztosként a jövőben dr. Barcza Attila felel majd a Fertő tó és környezete fejlesztéséért. Sopron és térsége országgyűlési képviselője Lázá...
Sopronban is megalakult – augusztus 12-én – a nyugdíjas szövetkezet, amelynek elnöke Asztalos Gábor lett. A szervezet kedvező feltételeket teremt a nyugdíjasok foglalkoztatásához mind a munkavállalók, mind pedig a munkáltatók számára.
Július elején fogadták el a nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásáról szóló törvényt, amely kedvező adózási feltételeket teremt egyrészt a dolgozni akaró és tudó nyugdíjasok, ugyanakkor a szövetkezetekkel szerződésben lévő munkaadók számára is.
A szövetkezetek egyfajta munkaerő-kölcsönzőként működnek majd, tehát a nyugdíjas munkavállaló a szövetkezettel, és nem pedig a munkaadóval köti meg a szerződést. Emellett a szövetkezetek állnak kapcsolatban a munkaadókkal, akik szolgáltatási díjat (tehát nem bért), fizetnek a szövetkezeteknek, számla ellenében. Így megszabadulnak számos adótételtől és adminisztrációtól.
A munkavállalók nem fizetnek közterheket, csak személyijövedelem-adót, de azt is csak akkor, ha többet keresnek így, mint a mindenkori minimálbér. Egyes esetekben a minimálbér kétszereséig sem kell ezt az adót megfizetni.
Sopronban Veterán Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet néven alakult meg a szervezet, 14 alapító taggal. Elnökké Asztalos Gábort választották. A felügyelőbizottság elnöke Lakatos József lett.
Azok, akik érdeklődnek a szövetkezet munkája iránt, vagy szeretnének annak tagja lenni, a napokban már elérhető honlapjukon (www.veteranmunka.hu) kaphatnak bővebb felvilágosítást.
Miniszteri biztosként a jövőben dr. Barcza Attila felel majd a Fertő tó és környezete fejlesztéséért. Sopron és térsége országgyűlési képviselője Lázá...