Kosárlabdabázis a Papréten
2024. 09. 18. | Köves AndreaMegtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...
Thurner Mihály Márcfalván (Marz) született 1878. december 12-én. Sopronban és Győrben végezte alsó- és középfokú iskoláit.
Saját bevallása szerint magyarul lényegében Győrben tanult meg, melyre így emlékezett: „1890-ben, szeptember első napjain a szomszédos vármegyeház uccába, a reáliskola első osztályába vittek Sopron vidékéről egy kis német fiút, aki egy árva szót sem tudott magyarul. Karácsonyra a kis német már magyarrá lett, az maradt a mai napig és az fog maradni holta napjáig.”.
Jogi tanulmányokat folytatott, melynek befejezését követően egy ideig Fertőrákoson, bátyja oldalán jegyzőgyakornok, majd előbb Székesfehérváron, 1908-tól pedig a soproni pénzügyigazgatóságnál fogalmazó. 1912-ben nevezték ki a városi számvevőség élére főszámvevőnek.
Töpler Kálmán utódaként 1918. július 31-én közfelkiáltással választották meg polgármesternek, ezt a tisztségét napra pontosan huszonhárom évig töltötte be. Feleségével, Prickler Matilddal először a Villa sor 10. szám alatti házban laktak, itt született három gyermekük, Mihály, Ferenc és János, majd az 1920-as években költözött a család a Frankenburg út 5. szám alatti házba. Az 1930-as évek elején városa iránti szeretete és tisztelete jeléül felvette a Sopronyi előnevet.
A háború után azzal vádolták meg, hogy szerepe volt az általa igazgatott selyemgyár Németországba telepítésében, ezért megfosztották díszpolgárságától, az Igazoló Bizottság pedig állásvesztésre ítélte. Némi elégtétel lehetett számára a soproni népbíróság felmentő ítélete, ugyanis a vád egyetlen tanút sem tudott felsorakoztatni ellene. Iratait rendezgetni egy darabig még bejárt a levéltárba, mígnem kitiltották a városháza hivatalaiból. Jelentkezett utcaseprőnek, hogy ezzel is a várost szolgálja. Nem tartozott a vagyonos polgárok sorába, haláláig a Frankenburg úti családi házban élt. Nélkülözések és megaláztatások sorát kellett elviselnie az új városvezetés részéről, méltatlan rágalmazásokkal illették. Csendes visszavonultságban halt meg 1952. április 7-én. Születése 120. évfordulóján Sopron városa postumus visszaadta díszpolgári címét. Lakóháza falán az emléktáblát 1992 áprilisában helyezték el.
Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás
Megtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...