Fejlesztés – egyetértésben
2025. 03. 19. | Horváth FerencMiniszteri biztosként a jövőben dr. Barcza Attila felel majd a Fertő tó és környezete fejlesztéséért. Sopron és térsége országgyűlési képviselője Lázá...
Kitűnő soproni borok, minden eddiginél több látogató, változatos színpadi programok, finom fogások – így foglalható össze a Soproni Szüret 2017 rendezvénysorozata.
Az elmúlt hétvégén három napon át hívogatta az érdeklődőket – kicsiket és nagyokat – a soproni szüreti napok gazdag eseménysorozata. Nem is volt hiány látogatókban, akik a legjobb soproni gazdák boraiból kóstolhattak, sőt már újbor is került a poharakba.
Az alapot a pénteki nyitóünnepség adta, amelyen nem véletlenül aratott nagy sikert a Pendelyes és a Sopron Táncegyüttes. Dr. Fodor Tamás polgármester ünnepi megnyitó szavaival köszönetet mondott a szőlészeknek és a borászoknak, örömét fejezve ki, hogy az idei termés is jó lesz. Ezt követően egy pohár kékfrankossal koccintott az Európai Borlovagrend soproni legációjának tagjaival, majd következett a látványpréselés.
A három nap érdekes és örömteli levezetése volt a nyári programsorozatoknak, majd következnek az őszi események.
Miniszteri biztosként a jövőben dr. Barcza Attila felel majd a Fertő tó és környezete fejlesztéséért. Sopron és térsége országgyűlési képviselője Lázá...