Egyre gyakrabban. Már nemcsak a hozzászólásokban váltak mindennapossá, hanem a „véleményvezérek” bejegyzéseiben is megjelennek. Lehet, nem kell senkinek magyarázni, azért leírom: a birkák a kormánypárt szimpatizánsai, a hazaárulók pedig az ellenzékiek. Mármint őket nevezik annak… Szerintem mindegyik nagy sértés, azt gondolom, senki nem örül egyik megnevezésnek sem. És ezeknél már csak cifrábbak vannak!

Sajnos oda jutottunk, hogy a Facebookon már gyakorlatilag megszűnt a klasszikus beszélgetés és vita. A közelmúltban az egyik soproni közösségi oldalon a szerkesztők megkérték a hozzászólókat, hogy kulturáltan fogalmazzák meg a véleményüket, ami pedig nem tűr nyomdafestéket, azt törlik. Képzeljék, ezen rengetegen felháborodtak! Szerintük mindenkinek joga van elmondani a véleményét úgy, ahogy akarja. Szerintem is mindenkinek joga van elmondani a véleményét, de normális keretek között. Hogy ez alatt mit értek? Azt, hogy ha nem tetszik valami, amit írok, attól még nem kell a felmenőimet szidni. Ha más a véleményünk, attól még nem feltétlenül vagyok fogyatékos, éhenhalásra és kézamputációra sem kell ítélni, a gyerekem egészségét pedig végképp hagyjuk!

Sokan elfelejtik, hogy az internetes profiljukat bizony a való életben is velük azonosítják. Csak a példa kedvéért: ha egy cikk alatt összeveszek egy számomra ismeretlen emberrel, két mondat után elküldöm melegebb éghajlatra, majd a boltban másnap találkozunk, esetleg ő lesz az orvos a rendelőben vagy a tanár a suliban, akkor nem jó pontokkal indulok. Meggyőződésem, hogy csak olyat szabad leírni az online térben, amit bármikor, személyesen is ki mernénk mondani. Sőt! A szó elszáll, de az internet „nem felejt”.

Jó volna azt gondolni, hogy boldog békeidőket élünk. De a valóság sajnos nem ez: a szomszédban háború dúl, Európát energiaválság sújtja, a koronavírus sem tűnt el nyomtalanul. Így vágunk neki a télnek. Sokan idegesek, feszültek, autókból egymásnak mutogatnak, nyelvet öltenek felnőtt emberek, mások a dudára könyökölnek. Jó volna kicsit hátrább lépni. Elvenni a kezeket a dudáról, letenni a telefont, mielőtt elküldjük a meggondolatlan szavakat. Jó volna megnyugodni, a pozitív hangokat meghallani, tiszta szívvel, és nem gyűlölettel várni az ünnepet. Hiszen advent maga a várakozás. És a karácsony szerintem az elfogadásról is szól. Arról, hogy lehet más a véleményünk, de attól még tiszteljük egymást!