Számomra a sort még a Liu testvérek „átigazolása” nyitotta. Mint utóbb kiderült, már decemberben megkapták a kínai állampolgárságot, így a következő olimpián már új hazájuknak szerezhetnek érmeket. Nekünk pedig megmaradnak szép emléknek…

Külön fejezetet érdemel az idei év sportolója választás. Megdöbbentő és szégyen, hogy az Euroligát nyert Sopron Basket, amely ugyan bekerült a legjobb három csapat közé, mégsem nyerte el a címet. Az a magyar labdarúgó-válogatott lett a legjobb csapat, amely nem nyert semmit, csupán néhány valóban emlékezetes és szívet melengető mérkőzésen diadalmaskodott. Nem, kérem, ne értsék félre! Magam is ott ültem a képernyő előtt, és szurkoltam a válogatottnak, amely valóban szép fejlődési utat járt be. Minden tiszteletem a játékosoké és a szakmai vezetőké. Tisztában vagyok azzal is, hogy a foci társadalmi és közösségteremtő hatása szinte semmi mással (más sportággal) nem helyettesíthető. Igen, tudom, de mégis! Mit nem adnánk, ha mondjuk, a Fradi Bajnokok Ligáját nyerne, vagy az első helyen végezne az Euroligában? Amit valószínűleg az FTC nem tett (tesz) meg, azt megtette tavaly a Sopron Basket a kosárlabdában, ráadásul úgy, hogy évek óta ott van a legjobbak között. Ez a siker – még akkor is, ha a Covid kicsit összekuszálta a szálakat – a magyar sport egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – nemzetközi sikere volt a múlt évben. Sportértékét tekintve szerintem össze sem hasonlítható a válogatott focisták sikerével, amely néhány, valóban a foci világát is megrázó, győztes mérkőzést jelentett. A döntést, a sportújságírók döntését persze el kell fogadni, de érdemes lenne elgondolkodni, hogy ez a rendszer valóban az arra érdemeseket hozza-e ki a legjobbnak.

A fenti gondolatokat már eltemettem magamban, de aztán a felszínre törtek, amikor azt olvastam, hogy egy másik szavazáson az NB-s klubok nem Csercseszovot, az FTC vezetőedzőjét jelölték az év legjobb klubedzőjének, hanem az újonc Kecskeméti TE edzőjét, Szabó Istvánt. Az év edzője címet egyébként ezen a voksoláson Marco Rossi nyerte. A kívülálló a szakmai kérdésekben nem lehet döntőbíró, ezért én nem is tudok és nem is tisztem ebben az ügyben állást foglalni, de a fellángoló viták mutatják, hogy valami azért nincs rendben. Mert a Fradi eredményeit ugyan össze sem lehet hasonlítani a Kecskemét teljesítményével, de nem tartom kizártnak, hogy nagyobb kihívás volt a kecskemétieket arra a szintre hozni, ahol most vannak. Ennek az eldöntése valóban a szakma feladata.

Miközben a szurkolók és az újságírók vitatkoznak, addig persze a sportolók teszik a feladatukat, bárhogyan is döntöttek, döntenek róluk. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy – függetlenül a sportágtól és attól, hogy egyéni vagy csapatsportról beszélünk – minél több magyar sikert érjünk el. És ez a legfontosabb, mert az ezekről szóló szavazások sajnos sokszor inkább csak egyfajta paródiák, amelyek torz tükröt mutatnak a világnak.