Az alkalom emlékeztet arra, hogy az ózonréteg védelmét szolgáló úgynevezett montreali jegyzőkönyvet 1987. szeptember 16-án írta alá 46 ország (a rendelkezés 1989. január 1-jével lépett életbe). Azóta már csaknem 200 ország csatlakozott ehhez a környezetvédelmi megállapodáshoz – Magyarország 1989-ben –, melyben vállalták, hogy korlátozzák az ózont bontó halogénezett szénhidrogén-származékok (CFC-k) kibocsátását.

Az ózonréteg a sztratoszférában található, a Földtől számított 10–50 kilométeres magasság között a közepes szélességi köröknél, a sarkköröknél ez 8 kilométeres. A magaslégköri ózonréteg vékonyodása a múlt század 70-es éveiben kezdődött el. Ha az ózonréteg által visszavert káros UV-sugarak a sztratoszféra alatti légköri rétegbe jutnak, káros hatások alakulhatnak ki, többek közt gyengül az immunrendszer, így csökken a fertőző betegségekkel szembeni természetes védekezőképesség, nő a bőrrákos betegek aránya és a szemkárosodás kialakulásának veszélye, a planktonokat károsítja, így azok kevesebb szén-dioxidot tudnak kivonni a légkörből, gyorsítva ezzel is a globális felmelegedést, egyes halfajok (például szardella, makréla) ivadékai elpusztulhatnak, haszonnövények (például kukorica) esetében genetikai mutációkat idézhet elő.

A montreali jegyzőkönyvben foglaltak alapján az aláíró országokban csökkentették, illetve be is tiltották az ózont károsító mesterséges anyagok használatát, mint a CFC-k alkalmazását az aeroszolos spray-kben, a merev polisztirolhabok előállítását, illetve lecsökkentették, van, ahol meg is szüntették CFC hűtőközegek alkalmazását a hűtőkben.

Sajnos a légkörbe jutott, ózont károsító anyagok lassan bomlanak le, így még előfordulhatnak „visszaesések” – tavaly tavasszal az Antarktisz felett ismét vékonyabb lett a védőréteg –  de egyes vizsgálatok szerint 2068 körülre (azaz majd’ 100 évvel az első észleléstől) visszanyerheti az eredeti, 1970-as állapotát az ózonréteg…