A könyvek ünnepe Sopronban
2025. 06. 18. | MunkatársunktólA Gutenberg-galaxis nem veszett el, és nem is veszítheti el a jelentőségét – erről szólt a Soproni Ünnepi Könyvhét. A programsorozatot múlt csütörtökö...
Az 1973-ban faipari mérnöki és erdőmérnöki oklevelet szerzett dr. Bódy Tibor és dr. Varga Szabolcs, valamint dr. Szabó Sándor kezdeményezésére közadakozásból készült bronz mellszobrot avattak az egyetem botanikus kertjében dr. Gál Jánosnak (1928–2001), az egyetem első rektorának emlékére.
– A Soproni Egyetem legendás tanárára, emblematikus vezetőjére, rektorára emlékezünk a mai napon szobrának felavatásával – mondotta avatóbeszédében dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora. – Egy szobor a kortársaknak segíti az emlékezést, az utókornak pedig megjeleníti, megüzeni a kortársak tiszteletét. Az elhelyezés is része az üzenetnek: itt, az egykori Erdőtelepítési és Fásítási Tanszék lépcsőházi bejárata előtt áll majd az idők végezetéig a mellszobor, ott, ahol dr. Gál János 32 éven át oktatott, kutatott, alkotott.
Gál professzor az egyetemi sportnak is emblematikus alakja, főleg a kosárlabda lelkes és önzetlen támogatója volt, ahogy erre az egykori tanítvány, az éppen ötven évvel ezelőtt diplomázó Kádár Zoltán, a SMAFC kosárlabdacsapatának egykori intézője beszédében emlékeztetett is.
A család nevében a professzor lánya, Gál Katalin mondott köszönetet a kezdeményezőknek, minden adományozónak, Vanyúr István szobrászművésznek, valamint az egyetem vezetésének édesapja szobrának felavatásáért.
A Gutenberg-galaxis nem veszett el, és nem is veszítheti el a jelentőségét – erről szólt a Soproni Ünnepi Könyvhét. A programsorozatot múlt csütörtökö...
Könyvcserebere, író–olvasó találkozók, könyvbemutatók és most az ünnepi könyvhét eseményei – városunkban is mindent megtesznek azért, hogy a könyvnek...