Óvjuk nemzeti kincsünk!
2025. 01. 29. | Munkatársunktól– Nemzeti karakterünk a bennük életre kelő nemzeti kultúra. Közös felelősségünk megőrzése, hiteles megélése és továbbadása – mondta a kultúra napi ren...
Mélységek és magasságok címmel hirdették meg a 2024/25-ös évadot a Soproni Petőfi Színházban. Színpadra kerül a Fellini-filmből írt színmű, az Országúton, láthatják a nézők Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát, és műsorra tűzik a Hair című musicalt is.
A következő évad programját múlt héten hirdette ki a Soproni Petőfi Színház. Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: nagy öröm, hogy a városi színház üzemeltetése az önkormányzatnak és a magyar kormánynak köszönhetően stabil alapokon nyugszik.
– Fontosnak tartom, hogy az évad darabjai olyan üzeneteket hordozzanak, amelyek azt tükrözik: sötét mélységeket legyőzve, nagy mélységekből felemelkedve lehet eljutni a fényes magasságokba – mondta Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója. – Az külön öröm számomra, hogy több kortárs darabot is bemutathat a színház a következő szezonban, s mindezt úgy tudja megtenni, hogy minden korosztályt megérinthetnek ezek a művek.
Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a színház repertoárja meghatározza az egész város kulturális színvonalát. Ezért fontos, hogy Sopron önkormányzata folyamatosan támogatja a teátrumot. Nagy öröm számukra, hogy a nézők visszataláltak a színházba.
A felnőtt bérletben az évadot a Federico Fellini filmje alapján készült Országúton című színmű nyitja Kiss József Jászai-díjas művész rendezésében szeptember 21-én. Októberre tűzték ki Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékának bemutatóját, a darabot Mikó István Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész állítja színpadra. A felnőtt bérletesek a Liszt-központ kamaratermében tekinthetik meg novemberben Pass Andrea kortárs drámáját, az Eltűnő ingereket, az előadást Kéri Kitty rendezi. Ebben a hónapban látható a nagyszínpadon Galt MacDermot – Jerome Ragni – James Rado Hair című musicalje. A Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukcióját Tompagábor Kornél viszi színre. Februárban kortárs ősbemutatóként tekintheti meg a közönség Maros András – Szálinger Balázs Phil Collins című vígjátékát Hargitai Iván rendezésében. Az évadot áprilisban Neil Simon népszerű műve, a Furcsa pár zárja zenés vígjáték formában, amelyet a Jászai-díjas Olt Tamás állít színpadra.
Országos elnök: Tisztújítást tartott a Színházi Dolgozók Szakszervezete. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a Soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget, amelybe Izsó Katalint, a Fertőrákosi Barlangszínház egykori projektmenedzserét is beválasztották.
– Nemzeti karakterünk a bennük életre kelő nemzeti kultúra. Közös felelősségünk megőrzése, hiteles megélése és továbbadása – mondta a kultúra napi ren...
– Nemzeti karakterünk a bennük életre kelő nemzeti kultúra. Közös felelősségünk megőrzése, hiteles megélése és továbbadása – mondta a kultúra napi ren...