„Kisterenye énekes népszokásai” címmel adta ki a közelmúltban Pécsváradi Ágnes egykori szakdolgozatát. A 44 énekből és kottából álló könyvet a hozzá tartozó hangzó anyaggal szombaton 15 órakor mutatja be a Ligneumban.

– 1964-ben Mátramindszenten kezdtem el tanítani. Meghatározó élmény volt számomra, amikor a háziasszonyom, Juli „nene” – gondoskodó szeretete jeleként – átvitt a szomszédba, egy igazi fonóházba – mesélte a szerző, akit a tanítványai csak Ági néniként emlegetnek. – A fonó asszonyok közé ülhettem a guzsaly talpára, akik a beszélgetés során egyszer csak éneklésbe fogtak. Bár keveset értettem a palóc nyelvjárásból, valamilyen ismeretlen érzés kerített a hatalmába. Talán már akkor is a megőrzésre gondoltam?

Mátramindszenten még tetten érhető volt a népdal, és Ági néni – Kodály Zoltánnal együtt – vallja, hogy „Éneklő nép, élő nép!”, vagyis azt a népet, amelynél a szokások, népmesék, mondák elhalnak, el is lehet taposni. Ezért is játszott az életében meghatározó szerepet a múlt és a jövő szellemi és tárgyi kincseinek megőrzése és átadása.

– Egy évvel később helyeztek Kisterenyére – folytatta az ízig-vérig pedagógus. – Nem láttam játszó gyerekeket, nem énekeltek népdalt. A közelemben lakó Fekécs család gyakran áthívott magához tévét nézni, ami akkoriban még ritka élménynek számított. A nagymama, Erzsi néni, leánya, Annuska és az unoka énekeltek. Hatalmas szerencse volt, hogy egy család három generációja 1967-ben megengedte, hogy a népdalkincsüket felgyűjtsem.

Gyorsan és gördülékenyen ment minden. Napi 10–12 órát énekelt Erzsi néni Ágnesnek. Tíz nap alatt összeállt a kiszámolókból, gyermekjátékokból, szokásdalokból, alkalomhoz nem kötött énekekből álló hangzó anyag, amelyhez a fényképeket is a szerző készítette.

– A népdalgyűjtés egyszeri pillanat, azt rögzítjük, jegyezzük le, amit akkor és úgy énekel az énekes – tette hozzá Ágnes. – Az átadandó kincset én felgyűjtöttem, ötven évig őriztem, majd könyvvé alakítottam, hogy mindenki megismerhesse, a lelkét gazdagíthassa vele, és tovább tudja hagyományozni. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden segítőmnek, különösen a testvéremnek, Péternek és két további adatközlőmnek, Ágasvári Sándornénak és Németh Bélánénak.