Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Tallózó

Tallózó

| Kultúra

Válogatás a korabeli sajtóból.

1981

Az osztrák alkancellár Sopronban

Fred Sinowatz osztrák alkancellár, közoktatási és művészeti miniszter kíséretével Sopronba látogatott, ahol Markó József, a városi tanács elnöke fogadta. Az alkancellárnak a fogadtatást köszönő szavaiból az derült ki, hogy már sportolóként is járt a városban, sőt otthoni házából a kertbe kilépve gyakran tűnik szemébe a soproni TV-torony. A közvetlen hangvételű beszélgetés után gyalogos belvárosi sétára indultak a vendégek, az ebédet követően pedig a Lövéreket tekintették meg, majd a KPVDSZ-üdülő legfelső teraszáról Sopron látképében gyönyörködött a delegáció. (Kisalföld)

Soproni hírcsokor

A forradalmi ifjúsági napok tiszteletére rendezett teremfocitornát az Egyetemi Csarnokban a Soproni Pamutipar együttese nyerte. Harminckilencen vettek részt az „Edzett vagyok” mozgalom legutóbbi városi futópróbáján. A lakótelepek közötti körmérkőzéses labdarúgó-teremtorna első helyezettje a Belváros gárdája, legjobb kapus Vakler (Sopronkőhida), gólkirály Decsi (Jereván). A soproni Egyetemi Csarnokban rendezett országos kardvívó versenyen (45 induló) Bauer és Kosztka (SSE) végzett az első két helyen, ezzel II. osztályú minősítést szereztek. Az MHSZ Sopron városi Rádióklubja elismerő oklevelet kapott a Magyar Rádióamatőr Szövetségtől: a soproniak nemrég teljesítették az éterversenyekben a huszonötezredik hazai és külföldi, visszaigazolt rádiókapcsolatukat. (Kisalföld)

1961

Anyakönyvi leltár Sopronban

Sopronban 293 pár kötött házasságot az elmúlt évben. A rekord a pünkösd előtti nap volt. A legidősebb vőlegény 67 éves volt, aki egy nála 11 évvel fiatalabb hölgyet vezetett az anyakönyvvezető elé. Sopron város születési anyakönyvébe a múlt évben 868 gyermek világra jöttét jegyezték be. 1960-ban Sopronban 413-an haltak meg. A legtöbb halálozás márciusban és novemberben volt. (Kisalföld)

Sikeres volt a dísztorna

Hagyománya van Sopronban a dísztornának, és az idei esemény fényét emelte, hogy azon több országos kiválóság, úgy, mint Ducza Anikó, Füle Judit, Békési Sándor, Varga Lajos olimpikonok és Kemény Ferenc, a negyvenötszörös magyar válogatott is bemutatta tudását. A vendégek nagyszerű gyakorlatai mellett a soproniaktól is gondosan kidolgozott számokat láthatott a közönség. Radics Margit, ­Kleer Emma a talajon, felemás korláton és gerendán remekelt. Mascher Judit keleti tánca méltán szolgált rá a viharos tapsra. A dísztorna megrendezésével a Soproni Textiles Club tornász szakosztálya jó szolgálatot tett a tornasport népszerűsítésének. A főrendező szerepkörét betöltő Horváth Jenő, az előkészítésben serénykedő Székely Zoltán, Székely Zoltánné és Radnai Béla edzők, valamint Bettelheim Vilmos színes konferálása mind-mind hozzájárultak a dísztorna forró sikeréhez. (Kisalföld)

1931

A háromezredik előadásra készülnek

Alapi Nándor Országos Kamaraszínháza Sopronban ünnepli meg háromezredik előadását. Alapi Kamaraszínháza évek óta járja az ország nagyobb városait. A stagione-társulat (állandó épület nélküli színházi társulat – szerk.) a magyar és a külföldi dráma-irodalom legjavát mutatja be mindenhol, és a tiszta színházat szeretteti meg a közönséggel. Alapi társulatával jelenleg Sopronban vendégszerepel, és közel van már a háromezredik előadásához. A soproniak meleg szeretettel akarják megünnepelni a háromezredik előadás jubileumát, annak emlékéül, hogy a stagione-társulat a mai nehéz színházi viszonyok ellenére is hősiesen kitart nemes hivatása mellett. (Új Nemzedék)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek