Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

A családi hős emléke
Vitéz Halmos Imre relikviáit nagy becsben tartják leszármazottai, unokája, Orsolya és menye, Emília. Fotó: Filep István

A családi hős emléke

| P. Horváth László | Panoráma

Halmos Imre tiszthelyettes az I. világháborúban tanúsított hősiességéért kapott arany vitézségi érmet 1922-ben. A család a mai napig ápolja hőse emlékét.

A közelmúltban érdekes megkeresés érkezett a közösségi oldalon a Halmos családhoz. Az üzenet feladója Fülöp András hadtörténeti szakember volt, aki az I. világháborúban harcolt, egykori arany vitézségi érmet kapott katonák életét kutatja. A Sopronban 1958-ban elhunyt vitéz Halmos Imre tiszthelyettes életét 1939-ig tudta visszakeresni a levéltárban. Így unokájához és menyéhez fordult segítségért. Halmos Imre az első világháborúban a soproni 18-as honvéd gyalogezred kötelékében harcolt.

– Férjem sokat mesélt az édesapjáról, a háborús emlékeiről, ahogy arról is, hogy miért kellett olyan sokat költöznie a családnak, illetve 1944-ben elmenekülniük Nyíregyházáról – ezt már Halmosné Márkus Emília mondta. – Apósom az I. világháborúban tanúsított hősiességért Horthy Miklóstól arany vitézségi érmet kapott. 1922-ben Sopronban nősült meg, majd Szombathelyen, Győrben, illetve a már említett Nyíregyházán laktak. Apósom a II. világháború után tért vissza Sopronba, hogy 1958-as haláláig a szakmájában, ácsmesterként dolgozzon.

A kutatások szerint Halmos (eredeti nevén Háber) Imre azzal érdemelte ki az arany vitézségi érmet, hogy „hosszú háborús szolgálati ideje alatt rettenthetetlen bátorságával és vasakaratával tűnt ki. Tettrekész, erélyes fellépésével nem egyszer hárította el ezrede felől a rázúdult veszedelmet. Így a lengyelországi Pachna Wolánál, mikor is saját kezdeményezéséből, ezredét veszélyeztető orosz erőket támadott meg és azokat visszaűzte. Majd az ugyancsak lengyel Pekovkánál, hol az ellenség egy hídon áthaladó ezredét hirtelen megtámadta és veszedelmes helyzetbe hozta.”.

A Sopronban élő családtagok ma is ápolják a háborús hős emlékét. Gyakran előkerül az a 16 érem is, amelyet Halmos Imre az I. és II. világháborúban kapott.

A tervek szerint Halmos Imre tiszteletére emléktáblát avatnak Sopronban, a Hősi temetőben június 12-én, szombaton. Az esemény előtt 15 órakor a bánfalvi templomban rövid szentmise lesz.

Kapcsolódó cikkek

Téglaüzenetek a múltból

Téglaüzenetek a múltból

2021. 06. 16. | Pluzsik Tamás

„Jegyezzétek meg magyarok, hogy az oroszok néhány év múlva visszajönnek uralni az országotokat!” – ez a cirill betűs felirat is olvasható a Kis János utcában lévő egykori OTI Rendelőintézet épületén. A téglába vésett üzenetek egy része pont 75 éve született.