„Szívügyem a faültetés”
2025. 03. 12. | Köves AndreaSajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....
Közeledik a mindenszentek és a halottak napja, ezekben a napokban megtelnek a temetők. A soproni sírkertek története a régmúltba nyúlik vissza, ide kalandozunk.
Mária Terézia 1777-ben foglalta rendeletbe a temetési szertartásokkal kapcsolatos legfontosabb intézkedéseket. E szerint a sírokat 30 évig nem lehet bolygatni akkor sem, ha a temető megtelne. Ez a rendelkezés alapjaiban változtatta meg a hazai temetkezési szokásokat.
A Szent Mihály-temetők
A Szent Mihály-templom körül már a XIII. században is temetkeztek. – A régi Szent Mihály-temetőt 1780-ban bővítették, és 1818-ban kőfallal vették körül – tudtuk meg Cséry Katalintól, a sírokat rendszeresen gondozó és családi történetek után kutató idegenvezetőtől. – Az új Szent Mihály-temetőt 1894-ben szentelték fel, az emblematikus temetőkeresztet ifjabb Storno Ferenc tervezte. A legújabb Szent Mihály-temetőt 1969 szeptemberében nyitották meg, a központi helyen álló Feltámad Krisztus-szobor Szakál Ernő szobrászművész alkotása.
Evangélikus temető
A Balfi utca északi oldalán található az új evangélikus temető, amelyet 1886-ban nyitottak meg. – Először a bejárat melletti, görög stílusú halottasház épült meg, a kupolával fedett szecessziós ravatalozó 1906-ben készült el – folytatta Cséry Katalin. – A sírkert nyugati sarkában áll az 1887-ben emelt kupolás, oszlopos épület, a Lenck-család mauzóleuma.
Izraelita temető
Az Okai utcában található az izraelita temető. A Soproni Izraelita Hitközség 1869-ben vásárolta meg az úgynevezett Leinsieder-telket, itt hozta létre a sírkertet. – 1944-ig összesen 1303 személyt temettek el, 1945 után napjainkig pedig további 67 elhunytat helyeztek itt örök nyugalomra – idézte fel dr. Tárkányi Sándor helytörténész.
A hősi temető
A soproni erdő ölelésében búvik meg a sopronbánfalvi Hősi temető. – A története 1878-ig nyúlik vissza, a városban állomásozó és betegségben elhunyt katonákat temették ide, majd az első világháború időszakában húsz nemzet 1874 katonája lelt örök nyughelyre – tudtuk meg a sírkert történetét kutató Bódi Ottó nyugdíjas tanártól. A második világháború alatt már tömegsírokba is temették a katonai és a civil áldozatokat Sopronbánfalván.
Balfi temető
A falu temetője a Szent Farkas-vártemplom körül húzódik. Az evangélikusok sírjai a falon kívül találhatók. Közülük 14 sírhely a 18. századból származó emlékmű. A katolikusok a falon belüli területet választották örök nyughelyül.
Brennbergi temető
A Brennbergbányai Önsegélyező Szent Borbála-temető az Óbrennbergi úton található. 1873-ban már állt egy kis templom egy erdei réten, ami körül temetőt épített Drasche, az akkori bérlő. Az egykori bányában történt több baleset, valamint a szénrobbanások áldozatainak sírjai is itt vannak.
Ünnepi nyitva tartás: A Szent Mihály-temető október 28-tól 31-ig 7 órától 19 óráig, november 1-jén és 2-án 7 órától 20 óráig tart nyitva. Az evangélikus temető október 28-tól november 1-ig naponta 7-től 21 óráig látogatható. A domonkos templom urnatemetője halottak napján és a többi napon 7 órától 18.30-ig, mindenszentekkor 7 órától 19 óráig lesz nyitva. A Szent Margit- és Szent György-templom urnatemetőjében minden nap 8 órától 18 óráig várják a megemlékezőket. A sopronbánfalvi és balfi temető november 3-ig 7-től 20 óráig látogatható.
Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....
Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....