Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megbecsüljük értékeinket
Sopronban olyan múzeumnegyed jött létre, amely megfelel a XXI. századi kihívásoknak. Fotó: Filep István

„A helyreállítás csak tudományos megalapozottságra épülhet”

Megbecsüljük értékeinket

| Köves Andrea | Panoráma

– Sopron nemcsak a leghűségesebb, de a legszebb is – nyilatkozta lapunknak dr. Farkas Ciprián a közelgő műemléki világnap apropóján. Április 18. Sopron számára is kiemelt jelentőségű, hiszen városunk bővelkedik műemlékekben, amelyek jelentős része kimagasló szakmai színvonalon újult meg az elmúlt években.

A soproniak méltán lehetnek büszkék a tavaly átadott, a modernség élményét és a múlt élvezetét ötvöző múzeumnegyedre, az újra a régi pompájában tündökölő Lenck-villára, a város fölé magasodó Szent Mihály-templomra, valamint a belvárosi műemlék épületek homlokzatainak a megújulására is. A műemlékvédelem alatt álló épületek felújítása szigorúan szabályozott, hiszen csak így lehet megóvni a jelenkor és az utókor számára a múlt értékeit.

– Sopron nemcsak a leghűségesebb, de a legszebb is. Számunkra fontos, hogy megőrizzük kultúránkat, hagyományainkat és az épített örökségünket – mondta dr. Farkas Ciprián polgármester. – Ezért fordítunk kiemelt figyelmet műemlékeinkre, megóvásukra. Az elmúlt években megújult a belváros, és olyan múzeumnegyed jött létre, amely megfelel a XXI. századi kihívásoknak.

– A helyreállítás csak tudományos megalapozottságra épülhet, azaz levéltári és egyéb archívumok alapján minél többet kell megtudni az adott épület egy-egy időszakáról, történetéről – mondta Nemes András művészettörténész, műemléki szakértő. – A 19. század végétől már fotók felkutatásával is ki lehet egészíteni a feltárás folyamatát, mindemellett festő–restaurátori és épületrégészeti kutatásai is a folyamat részét képezik, amelyek választ adhatnak azokra a kérdésekre is, amelyek a dokumentumokból nem derülnek ki. Érdekes, hogy a vakolat eltávolítása során Sopron belvárosi műemlék épületeiben még mindig előkerülnek korábban nem ismert falképek. Ezek összessége adja meg a tervezőknek, a restaurátoroknak azokat az információkat, hogy pontosan mire kell törekedni a helyreállítás során. Az előkészületeknél nem maradhatnak el a statikai, a faldiagnosztikai és a faanyagvédelmi szakvélemények sem.

Ezek birtokában kezdődhet a tényleges tervezés folyamata, amelynek során figyelembe kell venni az adott épület funkcióját is. Az engedélyeztetés is többlépcsős eljárás, ennek részét képezheti egy esetleges bontási folyamat is, a végső állomás a kiviteli terv elkészítése. Az összes engedély beszerzése után kezdődhet a tényleges kivitelezés, amelyben az építőipari szakemberek mellett restaurátor és falkutató is segítheti a munkát. Nagy figyelmet kell fordítani a helyreállítás során az épületgépészet kialakítására is, amelynek úgy kell alkalmazkodnia a modern kori kihívásokhoz, hogy közben ne zavarja a történelmi enteriőrt.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Trianonra emlékeztünk

Trianonra emlékeztünk

2024. 06. 12.

– Trianon a példája annak, hogy mit veszíthet a magyarság, ha belekeveredünk egy újabb világháborúba – hangsúlyozta a nemzeti összetartozás napján tar...