Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Hittel, kitartással végezte munkáját

| Munkatársunktól | Panoráma

A Wälder József-díjjal kitüntetett dr. Varga Józsefné a rábízott szakterületen dolgozó munkatársak irányítását nagy szakmai tudással végezte.

Dr. Varga Józsefné Sopron építéshatósági osztályvezetője volt az idei évben történt nyugdíjba vonulásáig. A soproni Széchenyi István Gimnázium elvégzése után tanulmányait Budapesten, a Műegyetem építész karán folytatta. Első munkahelye is Budapesthez, a 43-as számú Állami Építőipari Vállalathoz kötötte, majd orvos férjével Sopronba költözött. Fertődön kezdte meg az építéshatósági feladatok ellátását, majd pályázat útján került a soproni önkormányzathoz, ahonnan vezetői állásból ment nyugdíjba. Munkáját, a rábízott szakterületen dolgozó kollégák irányítását nagy szakmai tudással végezte. Törekedett arra, hogy a város épített környezetének jó gazdája legyen. A Soproni Város-szépítő Egyesület munkáját mindig igyekezett segíteni. 

Dr. Varga Józsefné  Fotó: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Néptáncosok a GYIK-ban

Néptáncosok a GYIK-ban

2024. 04. 24.

Összesen húsz műhelyből csaknem 300 fiatal érkezett a XXI. soproni regionális szóló néptáncvetélkedőre.