Anyaság és tudományos karrier
2025. 03. 19. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
A „Segítsünk együtt!” szlogen jegyében három helyszínen több mint száz önkéntes fiatal dolgozott környezetük megszépítésén Sopronban. A 72 óra kompromisszum nélkül nevű programsorozat főszervezője 13 éve megszakítás nélkül Barcza Attila országgyűlési képviselő.
Az elmúlt szombaton immár tizenharmadszor rendezték meg városunkban a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akciót.
– Az idei esemény szlogenje a „Segítsünk együtt!”, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy közösen többre vagyunk képesek, és érdemes csapatot, közösséget szervezni egy jó ügyért – mondta lapunknak Barcza Attila főszervező, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, aki maga is segített a kerítésfestésben. – A programhoz hagyományosan csatlakozott a katolikus, evangélikus, valamint a református egyház is. Idén városunkban három helyszínen – a Jereván-lakótelepen, a Baross úton és a családok átmeneti otthonánál – több mint száz fiatal végzett önkéntes munkát. Fontos, hogy a diákok az együtt végzett feladaton keresztül megtapasztalják, milyen jó érzés másokért tenni. A közösségépítés mellett városszépítő akció is volt a hétvégi esemény. Örömteli, hogy a soproni fiatalok egyre aktívabban veszik ki részüket az önkéntes munkákból. A rendezvénynek az volt a nem titkolt üzenete, hogy az önkénteskedés nem kötelezettség, hanem érték.
A résztvevő fiatalok – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is kerítést festettek, lombot gyűjtöttek, parkokat, játszótereket szépítettek, szemetet szedtek, illetve a családok átmeneti otthona munkatársainak is besegítettek a takarításban, az udvar rendezésében.
Az akciót az önkormányzat mellett a Sopron Holding Zrt. is támogatta.
A 72 óra története: A 72 óra kompromisszum nélkül kezdeményezés Németországból indult 2000-ben, 2006-ra ért el Magyarországba. Hazánkban olyannyira meggyökeresedett, hogy 2011-ben csak itt tartották meg a rendezvényt. Az alapgondolat az volt, hogy felhívják a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére, segítőkészségére.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
Nem véletlenül vállalta Nikl Ágoston a Semmelweis egészségverseny összefogását: a Szent Orsolya Gimnázium 11.ag osztályos diákja ugyanis orvos szeretn...