Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Viola első verseskötete
Tóth Viola verseskötetében 38 költeményét olvashatjuk el. Fotó: Filep István

Saját maga készítette az illusztrációkat a költeményekhez

Viola első verseskötete

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Még csak 18 éves, de már önálló verseskötete jelent meg Tóth Violának. A Hajnal a szőlőben című gyűjtemény csak költeményei egy részét tartalmazza, ugyanis már legalább száz verset írt.

Tóth Violát már bemutattuk újságunkban, amikor a tavalyi tanévben három versével első helyezést ért el A szeretet ereje című pályázaton (Szeretetből szőtt versek, Soproni Téma, 2022. március 22.). A lány büszkén mutatta új kötetét, ami tökéletesen illik hozzá és a verseihez is: barackvirág vagy hivatalosabban szatén rózsaszín borítóját az ő alkotásai díszítik.

– Régóta terveztem a verseim kiadását. Először összeállítottam az írásaimat, majd illusztrációt készítettem hozzájuk. A borítót is én magam terveztem – mesélte a Soproni Széchenyi István Gimnázium 11.C osztályosa. – Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy támogatták a kötet kiadását, hiszen nem mindenkinek adatik ez meg. A kötetem 38 régebbi versemet tartalmazza. A 38-as számnak nagy jelentősége van: ez volt a nagypapám házszáma Budapesten. Bár alig ismertem őt, ugyanis még kicsi voltam, amikor meghalt, de azok alapján, amiket anya mesél róla, jó embernek tűnik. Rengeteget küzdött azért, hogy legyen egy saját háza, amit az utolsó tégláig önerőből finanszírozott.

A szerző még „használati útmutatóval” is ellátja az olvasót a kötet elején: „Kérlek, hogyha ebbe a kötetbe beleolvasol, akkor mindig csak nyisd ki valahol, és az lesz a neked való vers, amit olvasnod kell.”.

– Hogy miért kapta a kötetem a Hajnal a szőlőben címet? Mert ez egy nagyon szép cím, ráadásul az egyik kedvenc versemé is, amit az unokatesóm esküvőjére írtam – tette hozzá.

Viola a sporttal sem hagyott fel. Ahogy azt tőle megszokhattuk, ezerféle dolgot csinál egyszerre: táncol, súlyzós edzésre és rúdfitneszre jár. A nővérétől nemrégiben egy kortárs tánc workshopon való részvételt kapott ajándékba, ami felhozta benne a régi emlékeket, és megerősítette abban, hogy a kortárs és a modern tánc a két kedvenc műfaja.

Kapcsolódó cikkek

Biológiából országelső

Biológiából országelső

2024. 06. 12. | Madarász Réka

Két biológiaversenyen is rangos helyezést ért el Grieszler Gellért, aki szereti a kémiát is, így az is elképzelhető, hogy később az orvosi pályát vála...

A legkisebb olimpikonok

A legkisebb olimpikonok

2024. 06. 12.

Összesen 17 soproni és környékbeli óvoda közel 200 gyermekkel vett részt az idei oviolimpián.