Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Az eredmény kulcsa: csapatmunka

| Munkatársunktól | Sport

Az összehangolt csapatmunkát nevezte a legfontosabbnak az SKC U20-as együttesének idei, kiemelkedő sikerei kapcsán Csátaljay Barna.

Csátaljay Barna szerint fontos, hogy az együttes gerincét alkotó játékosok évek óta együtt kosárlabdáznak a Soproni Sportiskolában. Az SKC U20-as együttese Bors Miklós vezetőedző irányításával idén az alapszakaszban harmadik helyen végzett, így bejutott az országos fináléba. A nyolcasdöntőt májusban rendezik, a fiatal kosárlabdázó szerint az együttes képes arra, hogy a legjobb négybe kerüljön, így ez reális elvárás a csapattól.

– Irányítóként a játék szervezése a feladatom, emellett az előkészítésben is igyekeztem jeleskedni, egy vérbeli egyes játékos a csapat motorja – mondta a 18 éves irányító, aki idén három alkalommal az SKC felnőtt csapatában is pályára léphetett. – Egyébként öröm egy ilyen csapatot irányítani, hiszen úgy gondolom, nálunk mindenki tudja, mi a feladata, az adott szituációban mit kell hozzátennie a játékhoz. Kiváló közösséget alkotunk, azt hiszem, ez az idei kimagasló sikereink titka.

Csátaljay Barna hozzátette: lényeges volt az is, hogy a nagycsapat keretéből három játékos, Werner Viktor, Sitku Márton és Popadic Miljan is rendszeresen pályára lépett az U20-asoknál.

– Már a szezon elején elkaptuk a fonalat, fontos meccseket nyertünk. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, sőt: január–februárban volt egy 13 (!) mérkőzésből álló veretlenségi szériánk, akkor a legnagyobb ellenfeleinket is legyőztük otthon és idegenben egyaránt. Az Alba Fehérvár ellen egy héten belül kétszer nyertünk, de legyűrtük a Debrecent és a Pécset is, nagyon büszkék vagyunk erre a sorozatra – tette hozzá a játékos, aki átlagban 13,5 pontot és 6 gólpasszt jegyzett mérkőzésenként. Ez utóbbi adattal vezeti a bajnokság asziszt-ranglistáját. Az SKC U20-as csapatát az alapszakaszban csak a Körmend és a Debrecen tudta megelőzni.


Kapcsolódó cikkek

Bronzérmes felnőtt Tigrisek

Bronzérmes felnőtt Tigrisek

2021. 06. 16. | Munkatársunktól

A Soproni Tigrisek SE felnőttcsapata bronzérmet szerzett a férfi kosárlabda NB II. nyugati csoportjában, miután a bronzcsata harmadik mérkőzésén legyőzte az Oroszlány (OSE Lions II.) együttesét, így 2–1-es összesítéssel léphetett a dobogó harmadik fokára.