Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Döntetlen kiélezett meccsen
Izgalmas mérkőzésen 1–1-et játszott Sopron Közéleti Válogatottja és a Magyar Országgyűlés Válogatottja. Fotó: Filep István

Nagy küzdelmet vívott a Káposztás utcai pályán a két focicsapat

Döntetlen kiélezett meccsen

| Elek Szilveszter | Sport

Barátságos mérkőzést játszott az 1921-es soproni népszavazás centenáriumának emlékére Sopron Közéleti Válogatottja a Magyar Országgyűlés Válogatottjával.

Csütörtökön a városi stadionban rendezték a járványhelyzet miatt mostanra halasztott gálameccset.

A kezdőrúgást a Soproni Textiles egykori legendás játékosa, a két világbajnokságon is futballozó, 19-szeres válogatott Csapó Károly végezte el.


A Magyar Országgyűlés Válogatottját Magyar Zoltán irányította, a Sopron Közéleti Válogatott edzője Csiszár Ákos, az SC Sopron elnöke volt. A soproni válogatott csapatot önkormányzati dolgozók, közszereplők, térségi polgármesterek, illetve soproni kötődésű sportolók alkották.


A mérkőzés ugyan barátságos volt, azonban már az első pillanatától kezdődően bővelkedett izgalmas helyzetekben. Végül a hazai csapat juttatta át először a labdát a gólvonalon – a közönséget lázba hozó találatot Róka Norbert fertőszéplaki tanácsnok szerezte a mérkőzés 15. percében. A válasz azonban nem maradt el: a 36. percben dr. Zsilinszky László, a belügy főosztályvezetője egyenlített.


A 2. félidőben végig izgalmas volt a mérkőzés, de gólt egyik csapat sem szerzett, így maradt az 1–1-es eredmény.

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője lapunknak azt mondta: ebből a mérkőzésből is látszik, hogy a felek a pályán és azon kívül is egy csapatot alkotnak.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere pedig az összefogás erejére hívta fel a figyelmet.

Főhajtás: A csapatok tagjai koszorút helyeztek el a soproni népszavazás centenáriumára készült emléktáblánál a Hűségkapu alatt. Az ünnepségen részt vett Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnöke, Barcza Attila, dr. Farkas Ciprián, valamint városi tisztségviselők és környékbeli polgármesterek. – A mai, szintén rendkívüli kor nehézségeiben is egy kapaszkodó, hogy van egy olyan dicsőséges történelmi emlékünk, mint az 1921-es soproni népszavazás – emelte ki Pánczél Károly. – A büszke őseink tette egyfajta iránymutatást jelent számunkra: hogy összefogva bármilyen akadályt képesek vagyunk leküzdeni. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Az NB II-ben az SSE csapata

Az NB II-ben az SSE csapata

2022. 09. 14. | Papp Győző

Sopron sporttörténetében meghatározó dátum volt 1978. május 4. Hét szakosztállyal ekkor alakult meg a Soproni Sportegyesület. A városi koncepció alapj...

Streetballnap a Várkerületen

Streetballnap a Várkerületen

2022. 09. 14. | Rázó László

Fiatalok és idősebbek, fiúk és lányok, profik és amatőrök – rengetegen kosárlabdáztak hétvégén a Várkerületen. A Mária-szobornál felállított három pál...