Elköszön Soprontól
2025. 04. 16. | MunkatársunktólBúcsúzik Soprontól, és Budapesten folytatja szakmai pályafutását Farkas Dávid. A SMAFC 1860 Soproni Egyetem vezetőedzője komoly sikereket ért el város...
Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel jutott be a legjobb négy közé.
Az SKC számára még nem ért véget a bajnokság: a kék-fehérekre két párharc vár, hiszen az idei bajnokságban már nincs középszakasz, viszont párosmérkőzéseken döntenek a csapatok az 5–8. helyezésekről. Az SKC az NKA Universitas Pécs ellen folytatja a küzdelmet, a soproni együttes ez alkalommal is idegenben kezd.
Baksa Szabolcs másodedző szerint az Alba Fehérvár elleni összecsapásokból egyértelműen a jobb erőkből álló csapat jutott tovább.
– Elképesztő formában játszott ellenünk az Alba, hiszen az első két mérkőzésen nem kevesebb mint 32 triplát szerzett, mindezt 60 százalékos mutatóval – mondta a másodedző. – Még a soproni mérkőzésen is olyan extra dobóteljesítményt nyújtottak, amire nem igazán volt ellenszerünk. Több védekezési variációt is kipróbáltunk, de ilyen dobóformában játszó együttes ellen nehéz hatékonynak lenni. A párharc során összességében az első félidőben játszottunk jobban, azonban a nagyszünet után – amikor már nem érvényes a fiatalszabály – Vojvoda Dávid és a minőségi légiósok vezetésével nagy előnyre tett szert az Alba Fehérvár. Gratulálok ellenfelünknek, megérdemelten jutott a négy közé, mi pedig a Pécs elleni párharcra készülünk
Búcsúzik Soprontól, és Budapesten folytatja szakmai pályafutását Farkas Dávid. A SMAFC 1860 Soproni Egyetem vezetőedzője komoly sikereket ért el város...
A paksi bravúr nem sikerült, de bent van a rájátszásban a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata. A szombati mérkőzésen 97–92 arányban kaptak ki Gasper Pot...