Senior gólvágók
2025. 02. 05. | MunkatársunktólIdén először rendezte meg a Sopron városi senior teremlabdarúgó-tornát a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség.
Iskolai bemutatót tartott a magyar parasport napja alkalmából a Deák téri iskolában két kerekesszékes kosárlabdázó, Szakonyi Imre és Nyúl Szabolcs.
– Összesen három bemutatóórán vettünk részt, óránként két osztály tanulói jöhettek be a tornaterembe – mondta Szakonyi Imre. – Csodálkoztak a gyerekek, hogy a kerekesszékes kosárlabdában szinte ugyanazok a szabályok, mint az épek játékában: ugyanolyan magasan van a gyűrű, ugyanakkora a pálya mérete, ugyanannyi a támadóidő. Mindössze egyetlen kivétel van: a lépésszabály tér el a kerekesszékesek játékában. Furcsa volt számukra a játék, de szívesen kipróbálták, milyen kerekesszékben kosarazni.
A Soproni Tigrisek válogatott kosárlabdázója heti öt alkalommal sportol: két kosáredzés mellett háromszor úszni is jár.
– Elmondtuk a gyerekeknek, hogy mi is ugyanúgy szeretünk sportolni, mint az átlagemberek, igaz, nekünk sokkal több energia befektetésébe kerül egy-egy edzésen részt venni – tette hozzá Szakonyi Imre. – Azt hiszem, tanulságos volt számukra ez a néhány bemutatófoglalkozás, megtudhatták, mennyire nehéz játék a kerekesszékes kosárlabda: egyszerre kell figyelni a székhasználatra, a csapattársakra vagy épp a labdára, a dobásra. Azt is elmondtuk a gyerekeknek, hogy a hétköznapokban éppolyan civil életet élünk, mint az ép átlagemberek.
Idén először rendezte meg a Sopron városi senior teremlabdarúgó-tornát a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség.
Eredményesen szerepelt a férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar nemzeti együttes, hiszen a legjobb nyolc közé jutott a válogatott. Szenczi Judit, a...