Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SKC: folytatás  a Debrecen ellen
Bors Miklós (j) szerint kellően motivált lesz az SKC az 5–8. helyért zajló küzdelemben. Fotó: Soproni Téma-archívum

SKC: folytatás a Debrecen ellen

| Munkatársunktól | Sport

Az 5–8. helyért elsőként a DEAC ellen folytatja a rájátszást a Sopron KC. A négy közé jutásért játszott meccsek tapasztalatairól és a play off további mérkőzéseiről kérdeztük Bors Miklóst, a csapat másodedzőjét.

– A negyeddöntőben egy abszolút x-es párharcot láthattunk a ZTE és az SKC között, hihetetlenül izgalmas meccseken nüanszokon múlt a négy közé jutás. Mi döntött a Zalaegerszeg javára?

– Azt gondolom, hogy alapvetően a koncentráció billentette el a mérleg nyelvét a zalai csapat irányába. Fontos volt a párharc végkimenetele szempontjából, hogy az első, hosszabbításos mérkőzésen végül a ZTE tudott győzni. Ez olyan mentális előnyt adott a Zalaegerszegnek, amely meghatározta a párharc további kimenetelét. Ettől függetlenül végtelenül büszke vagyok a srácokra, hiszen vesztes állásból is feljöttünk, és az idegenbeli győzelmünkkel nyílttá tettük a párosmérkőzést. Sajnos, az utolsó meccsen hazai pályán a szurkolók hatalmas támogatása ellenére sem sikerült győznünk, ehhez kellett, hogy a ZTE-s O’Reilly hiba nélkül dobja a hármasokat.

– Mennyire nehéz motiválni a csapatot, hiszen már nem az érmekért, hanem az ötödik helyért száll harcba az SKC?

– Profi sportolókból, kosárlabdázókból áll az együttes, meg kell találnunk a céljainkat a helyosztó mérkőzéseken is. Nem is lesz ezzel gond, egyértelmű célunk az ötödik helyezés megszerzése, ez is nagyon szép eredmény lenne, főleg ha a kupaezüsttel együtt nézzük.

– A csapat egyik meghatározó légiósa, Andre Jones villámgyorsan Olaszországba igazolt az elvesztett bajnoki negyeddöntő után. Ki pótolhatja az amerikai játékost?

– Szezon elején is hangsúlyoztam, hogy kiváló magyar magot sikerült összeállítani erre a szezonra. Nem Jones távozása miatt mondom, hogy a következő mérkőzéseken azok kaphatnak lehetőséget, akiknek az eddigi találkozókon kevesebb játékperc jutott. Bízunk abban, hogy fiatal magyar kosárlabdázóink jó játékkal hálálják meg a bizalmat.

Május 3-án lesz a következő mérkőzés: Az SKC az alapszakaszban szerzett 5. helyezése miatt hazai pályán kezdi a Debrecen elleni párosmérkőzést. A három nyert meccsig tartó küzdelem első összecsapását május 3-án, szerdán 18 órakor játsszák a Novomatic-arénában. A párharc győztese az ötödik helyért küzdhet a folytatásban, a vesztes pedig a hetedik helyért lép majd parkettre.

Kapcsolódó cikkek