Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A legjobbak közé jutottak
Sodródás címmel jelent meg a Plasticocean zenekar új kislemeze. A fellépéseken már erről is játszanak dalokat. Fotó: Marossy Norbert

Plasticocean: Mély témákat jár körbe a zenekar legújabb kislemezén

A legjobbak közé jutottak

| Kóczán Bálint | Sztárok

A márciusban kiadott Mámor című single mellé két újabb dalt jelentetett meg a Plasticocean. Az országosan is egyre ismertebb soproni zenekar a tavaly év végi, nagy sikerű, AWS-sel közös turné után írta a friss felvételeket, és egy nemzetközi tehetségkutatóra is készül.

– Mámor című dalunk egy alkoholbetegségben szenvedő személy belső harcait próbálja egyszerűen, közérthetően vizualizálni – mesélték a Plasticocean tagjai. – A sorokon keresztül bepillantást nyerhetünk abba az élethelyzetbe, amikor az egyén is pontosan tudja, hogy ezzel a problémával kell szembenéznie, mégis jön az újabb alkalom, amikor a bánatára az alkoholfogyasztással keresi a gyógyírt.

A soproni csapat szerint egyre többször lehet tapasztalni a világban, hogy a társadalmi kapcsolatok elveszítik a lelki mélységeiket. Sokan csalódnak a családtagokban, barátokban vagy olyan emberekben, akikre felnéznek és fontosnak tartják a véleményüket.

– A Hitetlen egy motivációs löket, hogy bátran vállaljuk hitünket, hitvallásunkat, és erre buzdítsunk másokat is, hogy ne a szürke sötétség felé forduljanak – folytatták a tagok. – A Félvakon című dalunk pedig a depresszió mélyebb pontjait igyekszik feltárni. A főhős úgy érzi, hogy a saját magában, önmaga által felépített gátjait csak egy külső segítség tudja feloldani. Eközben pedig egyre kevésbé érzi magát jelen a világban, erre utal a „félálom–valóság” fordulat. Félig érzi élőnek magát, félig már látja az elmúlást maga előtt. Fokozódó szorongása miatt fájdalmasnak, kilátástalannak éli meg a mindennapokat.

Az új kislemez címe, a Sodródás is mindhárom dalra utal. A legtöbb ember a folyóban úszó farönkre asszociálhat, illetve ezzel párhuzamosan akár olyan emberekre is, akik csak „sodródnak az árral”. Mindegyik felvétel találkozik ezzel a céltalan bolyongással az élet különböző témáin keresztül.

– Ezúton is szeretnénk megköszönni Horváth Attila Atish produceri munkáját. Az énekfelvétel, a keverés, valamint az utómunka az Ash sound stúdióban készült igazán profi körülmények között. Büszkék vagyunk erre az anyagra, amely már fut az ismert videómegosztó oldalakon is.

Fontos hír még a banda háza tájáról, hogy a Plastic­ocean is bekerült a tíz döntős zenekar közé a Wacken Metal Battle Hungary versenyben. A döntőt a budapesti Barba Negrában rendezik május 26-án, ahol mindenki szavazatára számítanak. A további részleteket közösségi oldalán közli a soproni csapat. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Hódít az elegancia

Hódít az elegancia

2024. 06. 12. | Madarász Réka

Szinte naponta megjelennek a különböző platformokon az aktuális körömtrendek. A hölgyek követik az influencerek, sztárok ajánlásait, a műkörömgyártók...