Ossian klip soproniakkal
2025. 04. 09. | Kóczán BálintSoproniak közreműködésével gyártott klipet az Ossian zenekar, amelynek frontembere, Paksi Endre maga is a leghűségesebb városban él egy ideje. A legen...
Közel két éve tagja a Soproni Petőfi Színház társulatának Kisfaludy Zsófia, akit újabban a mozikban is láthatunk. A színésznőt faggattuk a forgatásról és eddigi soproni benyomásairól.
– Pár hete játsszák a mozik a Kilakoltatás című filmet, amelyben Téged is láthatunk.
– Igen, egy kis epizódszerepet játszom benne, és nagyon örültem a felkérésnek. Két évvel ezelőtt, 2020 nyarán forgattuk, aztán a Covid-hullámok miatt sajnos sokat csúszott a film bemutatója, de végül március közepétől már vetítik a mozik.
– Milyen volt a forgatás?
– A tűző napon forgattunk egy olyan helyszínen, ahol az utca végén ötpercenként jöttek-mentek a vonatok. Igazodni kellett a menetrendhez, sokszor leálltunk a forgatással, ez kicsit megnehezítette a munkát. Ennek ellenére nagyon élveztem, jó volt a hangulat, és szuper a stáb.
– Miben más egy filmes munka, mint egy színházi bemutató?
– Teljesen más koncentrációt igényel. Általában csak párszor lepróbáljuk a jelenetet, és már fel is vesszük. Közben olyan dolgokra kell odafigyelni, amelyek a színházban elenyészők. Például nem mindegy, hogy öt centivel jobbra vagy balra állsz, mikor nézel le vagy mosolyodsz el. Fontos a pontosság, hiszen később nem lehet már rajta javítani – ez marad meg az utókornak…
– Viszont a közeg már ismerős lehetett…
– Valóban volt már filmes szerepem, az Oltári csajok sorozatban játszottam egy mellékszerepet, amit a mai napig ismétel az egyik kereskedelmi csatorna. Élvezem a filmezést, minden forgatás új impulzust és lendületet ad, ezért remélem, hogy megtalál majd egy komolyabb szerep is a jövőben.
– Közben gőzerővel dolgozol a Soproni Petőfi Színházban is. A Grand Hotelről mit kell tudni?
– Először is azt, hogy fantasztikus a zenéje! Egy tipikus, klasszikus musical, amely kicsit a Chicagóra emlékeztet. A prózai jelenetek alatt is végig játszik a zenekar, ezért minden szövegnek rögzített ideje van. Én Láng Fridát, vagyis Lángocskát alakítom, aki hollywoodi karrierre vágyakozik, és ezért bármire képes. Nagyszerű szerep, és egyébként ismét szőke leszek a színpadon, ahogy a Bál a Savoyban című darabban is.
– Amivel most a magyar nyelvű bemutatóra készültök…
– Valóban. Tavaly német nyelven játszottuk Fertőrákoson, de május 7-től végre magyarul is bemutatjuk a színházban. Érdekes helyzet, hogy most németről kell „áttanulnunk” magyarra a dalokat és a jeleneteket, de mindannyian nagyon várjuk már.
– Közel két éve itt vagy Sopronban. Hogy sikerült a beilleszkedés?
– Szeretek itt lenni, és azt hiszem, beilleszkedtem a társulatba is. A soproni kirándulásokra, túrákra viszont sajnos még mindig csak minimálisan van időm, mert közben sokat dolgozom Budapesten is.
Soproniak közreműködésével gyártott klipet az Ossian zenekar, amelynek frontembere, Paksi Endre maga is a leghűségesebb városban él egy ideje. A legen...
Nyáron jelenik meg Egedy Piroska első önálló nagylemeze, amelyből ízelítőt kaphat a közönség április 25-én az Egedy Acoustic lemezelőzetes-koncerten a...