Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Ötven év ötven slágere
A tervek szerint november 20-án ismét Sopronban lép fel a HayDM Street.

HayDM Street: Most is keresett a soproni formáció

Ötven év ötven slágere

| Kóczán Bálint | Sztárok

Tartalmas nyarat zárt a ­HayDM Street, de a soproni zenekar ősszel sem pihen, újabb „csigás” bulit tervez. A formáció összetételében kis változás is történt egy örömteli esemény miatt. Károlyi Szabolccsal beszélgettünk.

– Nagyon beindult a csapat szekere, hogy telt a nyár?

– Valóban beindult… Mentünk volna mi eddig is, ha a pandémiás helyzet engedte volna. Természetesen örülünk, hogy ahogy kinyíltak a kapuk, szinte azonnal tudtunk játszani a közönség előtt a Búgócsigában június elején.

– Elindult egy turné is?

– Igen, elkezdtük a Fifty Songs Tourt. Ennek tulajdonképpen az a lényege, hogy az elmúlt 50 év 50 dalából, slágeréből válogatunk időrendi sorrendben kétszer ötven percben. Eddig nagyon jók a tapasztalatok, a közönség imádja, és ezzel együtt mi is.

– Melyik volt a legemlékezetesebb buli?

– Számomra – de úgy gondolom, hogy a tagok is hasonlóan vélekednek – a legemlékezetesebb az augusztus végén megrendezett Bőköz Fesztivál volt: Drávacsehiben koncerteztünk a Levendula Szárító Színpadon. Ilyen hálás közönséggel ritkán találkozunk. Ezúton is köszönet a lehetőségért Horváth Tamáséknak. Hazudnék viszont, ha azt mondanám, hogy a többi rendezvény nem volt emlékezetes. Minden koncerten, buliban történik valami. Valami olyan pillanat vagy esemény, amit a szívünkbe zárunk, és még sokáig beszélünk ezekről a zenekari próbákon. Bár nem buliélmény, de a zenekar életében nagyon fontos: nemrégiben megszületett Simon Juci kisbabája. Ez némi változást is jelent a csapat életében, amit természetesen megoldottunk. Juciéknak jó egészséget és sok örömet kívánunk!

– A soproni közönség előtt milyen érzésekkel játszottatok?

– Mivel több különböző helyszínen volt lehetőségünk fellépni, ezért természetesen a soproni koncertek mindig mások. A közönséget mi nagyon szeretjük, a soproniakat meg különösen. Remélhetőleg még az őszi időszakban találkozhatunk Sopronban is. A tervek szerint november 20-án ismét fellépünk a Búgócsiga Akusztik Gardenben.

– Mik a további tervek?

– A járványhelyzet miatt óvatosan szabad terveznünk. Én most is csak annyit tudok mondani, hogy megyünk, csináljuk a koncerteket, bulikat. Bízom benne, hogy már annyira erős lezárások nem lesznek, mint az elmúlt évben. Szeretnénk még nagyon sokat zenélni nektek, a közönségnek. 

Kapcsolódó cikkek

Buli van!

Buli van!

2021. 10. 27.

Péterfy Bori Sopronban - November 5., péntek 21 óra, Hangár Music Garden

Humorsarok

2021. 10. 27.

Szénási Ferenc (Széna) soproni ­karikaturista alkotásai hétről hétre.