Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A kereskedelmi és iparkamara egykori székháza

Hol járunk? – rejtvény

A kereskedelmi és iparkamara egykori székháza

| Munkatársunktól | Városi hírek

Sopronban, a dunántúli kerület közigazgatási és katonai központjában 1850. augusztus 13-án elsőként alakult meg a kereskedelmi és iparkamara.

A kerülethez tartozott Baranya, Győr, Moson, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye, valamint Sopron szabad királyi város. A kamara 15 tagú elnökséget választott, melynek Rupprecht János cukorgyáros elnök mellett soproni, győri, kismartoni, kőszegi, pápai, pécsi és zalai tagjai voltak.

A kamara 1900-ban 20 korona négyszögölenkénti áron megvette a Lackner utcai, 890 négyszögöles telket székház építésére. A telek egykor Lackner Kristóf polgármesteré volt, majd az 1760-as évektől 1896-ig lovassági kaszárnyának adott helyet. A székház Ullein József tervei alapján másfél év alatt épült fel, a kamara testülete 1902. szeptember 11-én tartotta első ülését az új épületben, melyről a Sopron című lap így tudósított: „Ullein József kamarai elnök lendületes beszédben méltatta ezt a jelentős momentumot... Büszkének vallja magát azért, hogy az ő elnökségének érájába esett a székházavatás és még büszkébbnek azért, mert az ő terve szerint készült a soproni kamara végleges otthona. Nagyon ritka vidéki építésznek jut a szerencse, hogy középületet tervezhessen, mert a már nálunk szokásban van, hogy középítkezéseknél a helyi erőket mellőzik és rendesen túlcsigázott ambícióból a külföldhöz fordulunk, vagy a legjobb esetben legalább is fővárosi embernek kell lennie annak, akire egy középület emelését nyugodt lélekkel rábízni merjük. A kamara székházának építése példa arra, hogy Sopronban a helyi műszorgalmat is megbecsülik, és ezért hálás köszönetét nyilvánítja...”. 1948-ban egy kormányrendelettel jogutód nélkül megszüntették a gazdasági kamarák működését, a kamarák tulajdonát államosították, a soproni kamara tulajdonát képező székházzal is ez történt. A közelmúltig a Sopron Rendőrkapitányság működött az épületben.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás

Tekintse meg videóajánlónkat és kvízünket is!

Kapcsolódó cikkek

Kutyák pórázon?!

Kutyák pórázon?!

2024. 04. 17.

Több kérdés is érkezett olvasóinktól a városi kutyasétáltatással kapcsolatban – ezeknek jártunk utána.