Inkubátorház – az innováció útján
2023. 11. 22. | Huszár JuditBeváltotta a reményeket – röviden így foglalták össze tapasztalataikat a soproni inkubátorházban működő cégek. Az új épületegyüttesbe még várják a bek...
Bérci Jenő, vagyis Zigi bá’, az örökké vidám sportember szülővárosában számtalan gyereket és fiatalt, generációk sorát tanította meg úszni.
1910-ben született Sopronban, abban a Csengery utcai házban, melyben ezt követően élete végéig élt. A Széchenyi-gimnáziumban tanult, a Főreálban érettségizett 1931-ben, majd a ’30-as évek névmagyarosítási hullámában testvérével együtt Bruckbauer családnevét magyarosította. Kiváló sportember volt, atletizált, úszott, és síugrásban is szép eredményeket ért el. A nyarakat az egykori Nagyuszodában töltötte, a később mű- és toronyugrásban is kiváló eredményeket elérő Vécsei Vilmossal, valamint Hauer Antallal lényegében ők honosították meg Sopronban a vízipólót.
Az 1930-as években a soproni vízilabdacsapat szép sikereket ért el (tagjai: Fekete Tibor, Bruckbauer Jenő, Friedrich Árpád, Mattesz Béla, Weiszbeck (Vécsei) Vilmos és Hauer Antal), és telt házas meccseket játszottak a Nagyuszodában. Érettségi után bevonult katonának, majd leszerelését követően a vármegyei alispáni hivatalnál helyezkedett el, ahol 1940-ben díjnokká nevezték ki. 1943-tól a PUES (Pannonia Úszó Egyesület, Sopron) választmányi, 1947–48-ban pedig a SUE (Soproni Úszó Egylet) tagja és szakosztályvezetője. Fiatalon, negyvenéves korában Sopron vármegye megszűnésekor kényszernyugdíjazták, ezt követően a szőlőjében tevékenykedett, emellett a Soproni Testnevelési és Sport Tanácsnál, a Mérnöki Hivatalnál, valamint a Soproni VSE-nél dolgozott mint alkalmi munkás.
1959-től a Kisuszoda, majd ennek megszűnését követően 1979. március 15-én bekövetkezett váratlan haláláig a Lövér strand úszómestere volt. Az emléktáblát Zigi bá’ 100. születésnapja alkalmából állították hálás tanítványai 2010-ben.
Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás
Beváltotta a reményeket – röviden így foglalták össze tapasztalataikat a soproni inkubátorházban működő cégek. Az új épületegyüttesbe még várják a bek...
Tudja, hol van a Thurner Mihály utca? Vajon kiről nevezték el a Károly-magaslati utat? És ki volt István bíró? Sorozatunkban nevezetes soproni utcákon...