Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Biztonságos közlekedésünkért
A Várkerületen még dolgoznak a gyalogátkelőhelyeknél a szakemberek, az Ady Endre út felújítása a Hajnal téri buszmegálló és az óvoda közötti szakaszon viszont már elkészült. Fotók: Filep István

A Várkerületen a tervek szerint november közepéig marad egyirányú a forgalom

Biztonságos közlekedésünkért

| Munkatársunktól | Városi hírek

Dolgoznak a Várkerületen, elkészült az okoszebra és az Ady Endre út felújítása, épül az északnyugati elkerülő – nincs megállás, októberben is folytatódnak az útfelújítások városunkban.

Sötét ruhás gyalogos áll a zebra mellett – szürkületben eddig nehezen volt észrevehető. Most már akár 800 méterről is láthatja az autós – elkészültek az okoszebrák a Csengery utca és az Arany János utca kereszteződésében. Az úttestbe mozgásérzékelő fényforrásokat építettek, így már az útpadka elérése előtt látszik, ha valaki át akar menni.

Facebook-bejegyzésében dr. Farkas Ciprián is beszámolt arról, hogy elkészültek az okoszebrák. A polgármester kiemelte: az önkormányzat mindent megtesz a gyalogosok biztonságáért.

Útfelújítások városszerte

Nemcsak a Csengery utcában történtek fontos fejlesztések: az Ady Endre úton a Hajnal téri buszmegálló és az óvoda közötti 400 méteres szakaszt újították fel az elmúlt hetekben. A városvezetés egyik kiemelt programja, hogy a lehetőségek szerint folytassaa város úthálózatának korszerűsítését – az őszi munkákról már lapunkban is írtunk: Folytatódnak az útfelújítások, Soproni Téma, 2023. szeptember 27.

Dolgoznak a Várkerületen

Burkolatfelújítási munkálatok miatt várhatóan november közepéig egyirányú marad a Várkerület. Itt a gyalogátkelőhelyeket újítják fel, ezért a Széchenyi tér felől a Lackner Kristóf utca irányába félpályán haladhat a forgalom. A korlátozás miatt a Jereván-lakótelep felől érkező helyi autóbuszok az Ógabona téren át közlekednek.


Jelzőlámpás irányítás

A városi útfelújítások mellett készül az M85-ös gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó északnyugati elkerülőút is. Megváltozott a közlekedés az ágfalvi úti csomópontban. Továbbra is félpályán halad a forgalom, de október 17-től már az elkészült körforgalmon keresztül mehetnek az autók. Itt éjjel-nappal jelzőlámpa irányítja a forgalmat – tájékoztatta lapunkat a kivitelező SDD konzorcium. Kerülőútként az Ágfalvi út és a Bánfalvi út között a Kertvárosi út használatát javasolják a szakemberek, akik felhívják a gyalogosok és kerékpárosok figyelmét is a körültekintő közlekedésre.

Tekintse meg videóajánlónkat és kvízünket is!

Kapcsolódó cikkek

Kutyák pórázon?!

Kutyák pórázon?!

2024. 04. 17.

Több kérdés is érkezett olvasóinktól a városi kutyasétáltatással kapcsolatban – ezeknek jártunk utána.