Gyaloglással a hosszú életért
2025. 04. 30. | Laklia-Szilágyi AndreaA csepergő eső sem szegte kedvét a soproni Gyalogló Idősklub tagjainak – több mint hetvenen vettek részt múlt csütörtökön a Monspart Sarolta emlékére...
Udvariassági, bemutatkozó látogatáson fogadta a soproni városházán dr. Fodor Tamás polgármester Caitlin Jones-t, az Egyesült Királyság nagykövethelyettesét, aki magyar nyelven köszönte meg a szíves fogadtatást.
A mintegy másfél órás megbeszélés fő témája a szigetországban élő magyarok Brexit utáni helyzete volt. A nagykövethelyettes asszony hangsúlyozta, hogy minden magyar állampolgár, aki már legalább öt éve Nagy-Britanniában él, illetve dolgozik, jelentkezhet majd a letelepedési státuszért, ami lényegében azt jelenti, hogy az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjat és az összes szociális ellátást illetően a magyarokat a brit állampolgárokkal azonos jogok illetik majd meg.
– Nincs okuk aggodalomra az országunkban élő honfitársaiknak, akik között nyilván vannak soproniak is. Azért senkinek nem kell elhagynia Nagy-Britanniát, mert kilépünk az Európai Unióból – fogalmazott Caitlin Jones, akitől azt is megtudtuk, hogy bár pontos statisztikai adattal nem rendelkeznek, de mintegy 250 ezerre tehető a hazájában élő, tanuló, dolgozó magyarok száma.
A csepergő eső sem szegte kedvét a soproni Gyalogló Idősklub tagjainak – több mint hetvenen vettek részt múlt csütörtökön a Monspart Sarolta emlékére...
Észszerű, racionális döntés született az óvodákkal kapcsolatban, megvan a SOSZI új vezetője, elfogadták több cég üzleti tervét – múlt csütörtökön közg...