Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Büszke gyermekeire
Dr. Cserichné dr. Gyovai Judit 2013-ban alapított közös ügyvédi irodát férjével. Fotó: Filep István

Hétköznapi hős: Mindig észreveszi, hogy ki az, akin segíteni kell

Büszke gyermekeire

| Madarász Réka | Városi hírek

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy a szakmájában sikeres, több mint 30 éve boldog házasságban él, két gyermekére pedig hihetetlenül büszke. Dr. Cserichné dr. Gyovai Judit ezen kevesek közé tartozik.

Dr. Cserichné dr. Gyovai Judit Kaposvárról származik. A pécsi jogtudományi egyetemen végzett, és nem is akármilyen, summa cum laude eredménnyel. Négyesnél rosszabb jegye harmadévtől már nem volt, és minden évben elnyerte a köztársasági ösztöndíjat is. Férjével az egyetemen ismerkedett meg, aki tősgyökeres soproniként kimozdíthatatlan volt városunkból, így Judit – immár a feleségeként – vele együtt ide költözött.

– Még ügyvédjelölt voltam, amikor az első gyermekemet, Dávidot szültem – mesélte. – A fiammal együtt nőttem fel, aki 10 évesen már jött velünk a VOLT Fesztiválra. Négy év múlva követte őt a lányom. Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, nekem ők a legjobbak. A fiam most már 30 éves, műszaki végzettségű, a 26 éves Barbara pedig nemzetközi területen dolgozik.

Az ügyvédnő először a kollégáival közösen nyitott irodát. Közben társasági jogi szakjogászi és európai uniós szakjogászi kiegészítő diplomát szerzett. Szerelme a gazdasági jog, tudatosan nem foglalkozik büntetőjogi ügyekkel. Az első határon túli átalakulásban tevékeny szerepet vállalt, részt vett egy bank felépítésében és működésében is, vezette egy budapesti ügyvédi iroda soproni kirendeltségét. 2013-ban alapított közös irodát a férjével, amit – környezettudatossági szempontok alapján – teljesen papírmentessé tettek.

– Harminckét éve élünk boldog házasságban a férjemmel – folytatta dr. Cserichné dr. Gyovai Judit. – Van két kutyánk, egy fehér és egy barna német boxer. A napjaim munkával és a kutyákkal telnek. A szabadidőmben rengeteget olvasok, lelkes látogatója vagyok a soproni könyvtárnak. Ragaszkodom a papírból készült könyvekhez, ugyanis egész nap a monitort nézem, és ezután jó a könyveket megfogni.

Ajánlás: Dr. Cserichné dr. Gyovai Juditot Weber Tímea ajánlotta a figyelmünkbe, aki szerint „Ő egy csodaember mind a munkájában, mind a családjában. Volt rá példa, hogy egy nagyon szorult helyzetben élő családot képviselt ingyen, megmentve őket a lakásuk elvesztésétől. Mindig észreveszi a környezetében, hogy ki az, akin segíteni kell, majd megteszi, amit tud, és szerényen a háttérbe vonul. Ha valaki hálálkodik neki, zavarba jön, és »ugyan már« – mormogja. Bármit csinál, szívvel, lélekkel teszi.”.

Tekintse meg videóajánlónkat és kvízünket is!

Kapcsolódó cikkek