Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Nagyobb megbecsülés
Minden egészségügyi szakdolgozó részesül a béremelésből. A fotón Gosztomné Tilinger Zsófia vezetőápló. Fotó: Németh Péter

Az ápolók béremelésének hatásait a soproni kórházban is érzik

Nagyobb megbecsülés

| Munkatársunktól | Városi hírek

Az elmúlt tíz év legnagyobb arányú béremeléseként szep­tembertől átlagosan 26,5 százalékkal nőtt az ápolók alapbére. Emelkedtek az illetmények, például az ügyeleti díj és a műszakpótlékok is.

2016 nyarán a kormány úgy döntött, hogy négy lépésben megemeli az egészségügyi szakdolgozók bérét, melynek eredményeként átlagosan több mint 26 százalékkal nőtt a Soproni Gyógy­­központ ápolóinak fizetése az utóbbi hónapokban. – Kórházunkban az egészségügyi szakdolgozók fizetésemelése havonta akár plusz 52 ezer forintot is jelenthet. Az alap emelésével a változó illetmények, mint a műszakpótlék vagy az ügyeleti díj is emelkedtek – mondta el a Soproni Témának Farkas Andrea megbízott ápolási igazgató.

A béreket iskolai végzettségi szintenként és a munkában töltött évektől függően határozta meg kormányrendelet. Az „A” és „B” fizetési osztályba tartozók (akik alapfokú vagy végzettséget nem igénylő munkakörökben dolgoznak) bére kezdőként 6600 forinttal, a 30 éve a szak­­mában dolgozóké 29 ezer forinttal emelkedett. Az érettségizettek évek függvényében 20–36 ezer forinttal keresnek többet, a fel­­ső–középfokú végzettséggel rendelkező szakdolgozók pedig akár 58 ezer forinttal is többet vihetnek haza havonta.

– A béremelés pozitív hatásai érzékelhetőek, több pályaelhagyó vagy magánszektorban dolgozó magasabb végzettségű szakdolgozó jött vissza, továbbá a képzett munkaerő jelentős bér­­növekménye tanulásra, fejlődésre ösztönöz – mondta Farkas Andrea, aki azt is hozzátette, a szakdolgozók kamarai tagdíját a fenntartó vállalta át, ezzel még inkább segítve a kórházi dolgozókat. Júliustól két új sorral is kiegészült a bértábla, így az egészségügyi ágazatban több mint 46 éve dolgozók illetménye is jelentős mértékben emelkedett, emiatt nagyobb megbecsülést kap az, aki fiatalon került a pályára, de még mindig aktív dolgozó. 

Kapcsolódó cikkek

Kosárlabdabázis a Papréten

Kosárlabdabázis a Papréten

2024. 09. 18. | Köves Andrea

Megtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...