– Először is tisztelettel és nagyrabecsüléssel gratulálunk!

– Köszönöm, és jólesett, hogy több mint három évtized munkáját ilyen magas kitüntetéssel honorálták. Különleges egybeesés, hogy az első munkám éppen az 1848-as forradalom és szabadságharc soproni vonatkozásainak állított emléket. Azóta 18 könyvem jelent meg, és már dolgozom a következőn, sőt, az azt követőn is, ugyanis a pandémia a könyvkiadást is hátráltatta. Az elmúlt évtizedekben a város minden rezdülésén, jelentős eseményén ott voltam, külön kiemelem a Don-kanyari megemlékezések szervezését, ami mindig is szívügyem volt.

– Az érdeklődési köröddel együtt publikációidnak a palettája is gazdag és szerteágazó. Ezzel együtt van kedvenc kutatási területed?

– Igen, ez pedig az utóbbi időben a selmeci–soproni diákhagyományok feltárása és megismertetése a mai hallgatósággal. Bár én nem voltam hallgatója a Soproni Egyetemnek, de mint történészt és bölcsészt nagyon megfogott ez a téma, amiben közrejátszott az is, hogy édesapámtól a 25. születésnapomra ifj. Krug Lajosnak a Tüzek a végeken című könyvét kaptam ajándékba. Ez az egyik elindítója volt az érdeklődésem kibontakozásának.

– Oktatsz is az egyetemen: hogyan látod, a hallgatókat érdekli az egyetem és Sopron múltja, egyáltalán a helytörténet?

– Úgy hiszem, igen. Az általam Történelem és helyismeret címmel oktatott tantárgy maguknak a hallgatóknak a kezdeményezésére jött létre. Édesapám mondása volt: „Fiam, akit a Soproni Egyetem polgárai szeretnek, az nem elveszett ember”. Azt tapasztalom, hogy érdeklődéssel és megkülönböztetett figyelemmel vesznek részt a hallgatók az óráimon, ami bár hízelgő, de szeretném hinni, hogy ez nemcsak a személyes motivációmnak, hanem magának a témának is szól. Erre a félévre közel 90 hallgató regisztrált a tantárgyamra.