Nem lepődtem meg, hogy a szakember az egyik soproni kutyaiskolát adta meg találkozási helyszínünknek. Már a beszélgetésünk elején kiderült: gyermekkora óta nem csupán szereti a négylábúakat, de remekül megtalálja velük a közös hangot. Tizenkét évesen látogatta meg először az iskolát élete első kutyájával, egy németjuhásszal, aki a fajtájánál visszahúzódóbb, félénkebb kutyus volt. Ám pont a nehézségeknek köszönhetően egyre jobban belemélyült a közös munkába, addig nem nyugodott, míg meg nem találta a kulcsot a kutyájához. Olyannyira otthon érezte magát ezen a területen, hogy nem sokkal később már más kutyusokkal is foglalkozott, tizennégy évesen pedig az akkori BM-nek képzett kutyát. Ezután jó pár év eltelt aktív kutyázás nélkül, aztán ismét visszatért a gyökerekhez.

– Pár évvel ezelőtt, amikor kertes családi házba költöztünk, érkezett hozzánk Szeder, egy labrador szuka, akit igazi családtagnak tekintünk – mesélte Gombás Imre. – Úgy éreztem, jó lenne mellé még egy kutyus, innen jött az ötlet, hogy felhívjam a csepeli vakvezetőkutya-iskolát, hogy a kölyöknevelő programjukba jelentkezzek. Ennek lényege, hogy hozzám kerül egy kölyökkutyus, akit nagyjából egy évig nevelek, tanítok szerető családi légkörben, és ha már megfelelően szocializált, akkor mehet tovább egy következő fokozatra kutyakiképzőhöz, majd később elkezdenek közösen dolgozni a gazdajelölttel, és utána tehetnek vizsgát. Mindez ugyan hosszadalmas folyamat, de óriási a felelőssége, a feladata egy vakvezető kutyának.

Gombás Imre első vakvezető tanonca Pakli volt, egy elképesztően intelligens és bájos kinézetű labradoodle, aki később egy vak üzletember leghűségesebb társává vált. Egy film is készült kettőjük szoros kapcsolatáról, amely aztán olyannyira meghatotta a soproni kiképzőt, hogy később még két kölyökkutyát, köztük a most kiválóan vizsgázó ­James-t is szocializálta, ezért érdemelte ki a szakma magas rangú elismerését, az ezüst fokozatú Rithnovszky-díjat.

A kutyás szakember nem tagadja, a leendő vakvezető kutyusok mérhetetlenül hozzánőnek, de úgy vállalja a nevelésüket, hogy tudja: egyéves koruk körül el kell búcsúznia tőlük, mert leendő csodaszép feladatuk vár rájuk. Jelenleg nem foglalkozik kölyökkutyával, ám úgy érzi, érkezik még a család életébe a jövőben is segítő négylábú.