
A szelektív szigeteket hétfőtől szombatig ürítik az STKH munkatársai
Naponta tisztul a város
Csökkent az erdőkben, külterületeken az illegálisan lerakott hulladék mennyisége – ez a szakemberek szerint elsősorban a szelektív hulladékgyűjtőknek köszönhető. Sopronban 26 ilyen sziget működik. A konténerekbe üveget, papírt, PET-palackokat és műanyag csomagolási hulladékot lehet elhelyezni.
– Az önkormányzat is mindent megtesz azért, hogy tiszta, rendezett legyen a város, ezt segíti elő a szelektív hulladékgyűjtés is – kezdte Illés Magdolna, a városüzemeltetési osztály vezetője. – Sopronban 26 szelektív gyűjtősziget található. Ezeket hét napból haton (hétfőtől szombatig) ürítik az STKH munkatársai. Nemcsak a gyűjtőkbe helyezett, hanem a tárolók mellé rakott szemetet is elviszik, valamint a szigetek környezetét rendben tartják.
Kevesebb szemét az erdőben
Mint az osztályvezetőtől megtudtuk: a szelektív szigeteket tudatosan helyezték el, a helyszíneket azután jelölték ki, hogy felmérték a lakossági igényeket.
– Azt tapasztaljuk, hogy a gyűjtőszigetek kihelyezése óta csökkent az illegális hulladéklerakás, kevesebb a szemét például a környékbeli erdőkben. Vannak olyan területek, ahol teljesen megszűnt a szemetelés, amit nagy sikernek tartunk – folytatta Illés Magdolna. – A lakosság a szelektív gyűjtőszigeteket megszokta és rendszeresen használja. Fontos viszont, hogy ezek tisztaságára mindenki ügyeljen.
Zöldudvarok is hat napon
A családi házas övezetekben házhoz menő, zsákos gyűjtést folytat az STKH. A sárga zsákokba műanyagot, a kékekbe pedig papírt és kartont lehet tenni. Ezen felül a zöldudvarokban – a Harkai és a Pozsonyi úton – is leadhatják a soproniak a különböző, szelektíven gyűjtött hulladékot, ugyancsak a hét hat napján.