Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Színes tavaszi virágszőnyeg
Tavasszal ontja virágait a téltemető, a hóvirág, a tőzike, a krókusz (sáfrány), a nárcisz, a tulipán, a jácint és néhány szellőrózsa is. Fotó: Filep István

Figyeljünk arra, hogy a hagymákat ne fejjel lefelé helyezzük a földbe!

Színes tavaszi virágszőnyeg

| Madarász Réka | Zöld Sopron

Ha azt szeretnénk, hogy kora nyártól őszig gyönyörű, virágzó növényeket csodálhassunk a kertben, ideje elültetnünk a gumóikat, hagymáikat. A köznyelvben hagymásoknak nevezett növények hatalmas előnye, hogy szépek és jól társíthatók.

Az összefoglaló néven csak hagymásoknak emlegetett növények között valójában vannak hagymás, hagymagumós, gumós, rizómás és koloncos gyökerű növények, sőt még egy csoporton belül is lehetnek eltérések. Ezek közül a hagymások nagy része virágzik tavasszal, a többit pedig ilyenkor kell elültetnünk.

– Tavasszal ontja virágait a téltemető, a hóvirág, a tőzike, a krókusz (sáfrány), a nárcisz, a tulipán, a jácint és néhány szellőrózsa – tudtuk meg dr. Tuba Katalintól, a Soproni Egyetem Erdő- és Természeti Erőforrás-gazdálkodási Intézetének egyetemi docensétől. – A késő tavasszal és nyáron virágzó növények közül ilyenkor kell elültetni a gumós begóniát, melynek csüngő és álló változata is ismert, és nem kedveli a tűző napot. Ha szabad földbe ültetjük, ügyeljünk rá, hogy ne érje csapó eső, és nagyobb szél, mert levelei és virágai könnyen törnek. Egészen a fagyokig hozza újabb és újabb virágait, ha megfelelően gondoskodunk a vízutánpótlásáról.

Április végéig érdemes elültetni a kardvirágot is. Figyeljünk arra, hogy a hagymákat ne fejjel lefelé helyezzük a földbe, és a mélység a hagymagumó nagyságának legalább 2–3-szorosa legyen! Az amarillisz gazdagabban virágzik, ha kiültetjük a szabadba. Szintén most kell elültetnünk a liliomok néhány fajtáját, a szerelemvirágot, a vérvirágot, a fréziát, a díszcsorbát, a félárnyékot kedvelő kannavirágot, továbbá a nagyon fényigényes kálát. Tavasszal és ősszel is ültethetünk viszont fáklya- és sásliliomot, szellőrózsát és gyöngyvirágot.

– Az említett növények gumója ugyan táplálék- és vízraktárként is szolgál, ami segít nekik átvészelni a nehéz időszakokat, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene megfelelő víz- és tápanyag-utánpótlásról gondoskodnunk – folytatta a kertészmérnök. – A hagymások óriási előnye, hogy könnyen összeállítható belőlük egy olyan sor, amelynek valamelyik tagja egészen késő őszig folyamatosan virágozni fog. Ugyancsak mellettük szól, hogy viszonylag kicsi a helyigényük, és jól társíthatók más növényekkel, például egynyáriakkal.

Tekintse meg kvízünket!

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

A kert igazi örömforrás

A kert igazi örömforrás

2024. 04. 03. | Köves Andrea

„Szeress otthon lenni, szeress a kertben lenni!” ezzel a sokat mondó címmel tartott előadást a GYIK Rendezvényházban az ország egyik legnépszerűbb ker...

Vándorolj szalamandráért!

Vándorolj szalamandráért!

2024. 04. 03. | Köves Andrea

A Soproni Vándorok Túraegylet tagjai számára igazi ajándék a természetjárás, szeretnék ezt az élményt minél több emberrel megismertetni. Ennek jegyébe...