A tavaszi megújulás szellemében
2025. 04. 16. | Madarász Réka– Sopron elöljárói és polgárai büszkén mondhatják el, hogy településük kultúrváros – fogalmazott a tavaszi tárlat megnyitóján Závogyán Magdolna államt...
Sosem késő új szakmát tanulni. Így vélekednek mindazok a frissen végzett kerámia- és porcelánkészítők, akik a Soproni Szakképzési Centrum Handler-technikumában sajátíthatták el a klasszikus szakma alapjait.
A szemet gyönyörködtető vizsgamunkák mutatják, milyen sokrétű tudást sikerült elsajátítani a szakképzési centrum egyik felnőtteknek indított képzésén.
– A húszas éveim elején kerültem kapcsolatba a kerámiázással, dolgoztam is alkalmazottként egy műhelyben, ahol az agyaggal való munka alapjait megismerhettem – mesélte az egyik hallgató, Martos Virág. – Az ott tapasztaltakat szerettem volna bővíteni, a korongozást, a mázazást megtanulni. Múzeumpedagógusként a célom elsősorban az volt, hogy a gyerekeknek is továbbadhassam a tudásomat, emellett használati tárgyakat készíthessek saját magam, a családom és a szellemi közösségem örömére is. Az egyik legjobb élményem a szobrok, domborművek készítése volt, vizsgamunkámnak is része lett egy szobor megformálása.
Schmuck Vivien, a Handler-technikum nevelési igazgatóhelyettese számára többszörösen is szívügy az intézmény kerámia- és porcelánkészítő szakképzése. Egyrészt büszke arra, hogy a technikumban ilyen kreatív szakmát is elsajátíthatnak a felnőttek, másrészt saját maga is elvégezte a most befejeződött képzést. A gyakorlati helyszínen így beszélt minderről, miközben végigvezetett a minden szükséges eszközzel jól felszerelt, tágas műhelyben: – Már két felnőttképzésünk zárult sikeresen ezen a területen, és most februárban indult a harmadik, amelyre ismét sokan jelentkeztek. A tapasztalat az, hogy van, aki szeretne majd az itt megszerzett szaktudás birtokában ezen a területen elhelyezkedni a későbbiek folyamán, míg a többség, ahogy én is, élvezzük az alkotás örömét. Minden adott a sikeres képzéshez: az eszközök, alapanyagok, kemencék mellett két olyan nagyszerű, elismert szakembertől tanulhatnak a hallgatók, mint amilyen Gavajda Kitti keramikus és Kriegné Puskás Ilona porcelánfestő. Bár a gyakorlaton van a hangsúly, ám a képzést az elméleti tudnivalókat is magába foglaló ágazati alapvizsga teszi teljessé.
A gyakorlati foglalkozások során remek közösség alakul ki az élet különböző területéről érkező hallgatók között, a képzés csúcspontját a vizsgamunkák elkészítése jelenti, amelyet mindenki az egyéniségének megfelelően formázhat meg.
– Sopron elöljárói és polgárai büszkén mondhatják el, hogy településük kultúrváros – fogalmazott a tavaszi tárlat megnyitóján Závogyán Magdolna államt...
A soproni színház tánckara – amelyet Sopron Balett néven ismert meg a közönség – megszüntetésének racionális okai voltak – hangzott el azon a sajtótáj...