Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Figyeljen az értékeire!

| Czetin Zoltán | Panoráma

Itt a tavasz, melegebbek a napok, a vírushelyzet miatt bevezetett korlátozásokat fokozatosan mérséklik, így egyre több helyre mehetünk. A figyelmetlenség megkönnyíti az alkalmi tolvajok dolgát.

Két hete hétvégén megnyitottak a vendéglátóhelyek teraszai országszerte, Sopronban is sokan kihasználták a jó időt, és kiültek egy sütire, italra, kávéra. Már az első hétvégén is történt lopás.

– Egy vendéglátóhely teraszán ült le egy férfi, akinek az övtáskájában nagyobb összeg volt – kezdte Babelláné Lukács Katalin, a Soproni Rendőrkapitányság őrnagya, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó. – Mivel meglátta az ismerőseit, elment pár lépésre az asztaltól beszélgetni, de a táskát ott hagyta őrizetlenül. Csak pár percig nem figyelt, de amikor visszaült, a táskának már nyoma sem volt.

A szakember szerint fontos, hogy nyilvános helyen semmiképp ne hagyjuk őrizetlenül az értékeinket. Ha pár percre felállunk, átülünk egy másik asztalhoz, vagy bemegyünk a mosdóba, akkor is vigyük a táskánkat magunkkal! Amit a szék háttámlájára akasztunk, az nincs biztonságban.

– Az övtáska egyébként jó megoldás, de csak akkor, ha magunkon hordjuk – folytatta Babelláné Lukács Katalin. – A legtöbb hátizsákban már van olyan zseb, amelybe csak úgy lehet belenyúlni, ha levesszük a táskát, ezekbe rakjuk az értékeket! Aztán a hölgyeknek a keresztbe átvetett táska is biztonságos, illetve a kabátok belső zsebei.

Fontos, hogy az értékeink mindig testközelben legyenek, a baj ugyanis pillanatok alatt megtörténik. Közhely, de nagy igazság: az alkalom szüli a tolvajt. Ezért ne teremtsünk alkalmat! 

Kapcsolódó cikkek

Az internet nem felejt...

Az internet nem felejt...

2024. 09. 18. | Huszár Judit

Mi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...