Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Ne legyünk naivak!

| Czetin Zoltán | Panoráma

Senki ne vegyen ki úgy albérletet, és legfőképp ne fizessen érte, hogy nem nézte meg! Ez a legfőbb tanulsága annak a két esetnek, amely a közelmúltban történt Sopronban.

Albérletet kivenni mindig jár némi kockázattal: a tulajdonos félti az értékeit, a bérlő pedig attól tart, hogy például nem kapja vissza a kauciót. Éppen ezért azt javasolják a szakemberek, hogy mindig kössenek szerződést a felek, amelyben pontosan rögzítik a megállapodást.

– A közelmúltban kétszer is arról kaptunk bejelentést, hogy egy nem létező lakásért kért kauciót, majd a pénzzel eltűnt egy ismeretlen – kezdte Babelláné Lukács Katalin, a Soproni Rendőrkapitányság őrnagya, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó. – Úgy indult, hogy az elkövető feltöltötte az egyik legnépszerűbb internetes hirdetési oldalra egy garzonlakás képeit, az ingatlant havi 80 ezer forintért kínálta. Az érdeklődőnek először azt mondta, hogy valószínűleg kiadják másnak, majd utóbb jelentkezett, hogy mégsem sikerült megállapodniuk, ezért ha még szeretné a lakást, akkor gyorsan lépjen. Az egyik károsított 80, a másik 160 ezer forint kauciót utalt el anélkül, hogy megnézte volna a lakást. Persze később, a helyszíni találkozón már nem volt ott a hirdető, illetve a megadott címen kiadó lakást sem találtak a sértettek.

A szakember szerint fontos tanulság, hogy látatlanba ne vegyünk ki albérletet. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy amiért fizettünk, az köszönőviszonyban sincs a fotókkal, vagy egyáltalán nem is létezik… A szerződések esetében a közjegyző által hitelesített a legbiztonságosabb megoldás, de ha magunk letöltünk egy sablont az internetről, amelyen szerepelnek mind a két fél adatai, a legtöbbször az is elegendő. Fontos tipp: győződjön meg arról, hogy valós adatokat ír-e le a másik fél, hasonlítsa össze a szerződésen szereplő címet, születési dátumot az igazolványában lévővel! 

Kapcsolódó cikkek

Az internet nem felejt...

Az internet nem felejt...

2024. 09. 18. | Huszár Judit

Mi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...