A fotózás hobbi maradt
2024. 09. 18. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pellinger Zsófia még kilencedikes széchenyis...
Az első nyolc évben hihetetlen fejlődésen megy keresztül a gyermeki agy. Ezt a területet kutatja dr. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek-karának dékánja.
– A kisgyermekkori elme olyan, mint egy világra nyíló ablak a soha vissza nem térő lehetőségek befogadására – vallja dr. Varga László, aki egyedülálló tudományterülettel, a neuropedagógiával foglalkozik. – Első hallásra talán elvontnak tűnik mindez, pedig nagyon is gyakorlatorientált. Hat évvel ezelőtt egy hónapot töltöttem egy tanulmányúton Thaiföldön, ahol sok-sok óvodát látogattam meg, és ott találkoztam az általuk „Az agy, a gondolkodás és az oktatás összekapcsolásának” nevezett irányzattal. Megragadott, hogy ők ezek szerint szervezik a mindennapos oktató és nevelő munkájukat. Utánanéztem: kiderült, hogy világszerte sokan kutatják ezt a területet, nálunk, Magyarországon azonban még nagyon kevés az információ minderről. Ennek hatására kezdtem a kutatásba, így a karunkon egy Nemzetközi Kisgyermekkori Neuropedagógiai Kutatócsoportot és Laboratóriumot is létrehoztunk. Vizsgálataink is alátámasztják: a gyermeki agy az első nyolc évben intenzíven fejlődik. Ezt az időszakot tudatosan ki kell használnunk, hogy a gyerek a lehető legtöbbet tanulja a környezetéből.
A szakember szerint a gyerekeknek ingergazdag környezetre van szükségük, amelyben feltétel nélkül elfogadják és szeretik őket. Ez az alapja annak, hogy felnőttként is boldogok és elégedettek legyenek. Mint mondja, a gyerekek fejlődésében óriási szerepe van a közösségi élményeknek: egy néptánccsoportnak, rajzszakkörnek vagy éppen az önfeledt játszóterezésnek.
– Eleink ösztönösen jól neveltek bennünket – folytatta dr. Varga László. – Örök emlék marad, hogy milyen jóízűen mesélt nekem kisgyermekkoromban nagypapám saját kútfőből, ma már tudományosan is bizonyított, hogy a kisgyermekek idegrendszerét az élő mesével tudjuk a legjobban megtámogatni. Vissza kell térnünk az ősi nevelési formákhoz! A 21. századi virtuális világban különösen fontos lenne, hogy a gyerekek minél több manuális tevékenységet végezzenek: tésztát sodorjanak, gyurmázzanak, vágjanak, faragjanak. Sokat zenéljenek, énekeljenek, mert ez a legtermészetesebb feszültségoldószer, és nagyon sokat kacagjanak, mert a nevetés igazi gyógyító erővel bír.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pellinger Zsófia még kilencedikes széchenyis...
Előbb tudott rajzolni, mint beszélni Józsa Ambrus Dávid, aki a nyolcadik osztály befejezése után gimnáziumba, majd képzőművészeti pályára készül. A hu...