Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az elnök történelmet írt
Megbeszélés az SLC-nél. Balról: Győrfi László, Laczó István és Supka Attila.

Laczó István maximalizmusa repítette a klubot az első osztályig

Az elnök történelmet írt

| Munkatársunktól | Sport

Szerette a városát, és vezetőként szenvedélyévé vált a labdarúgás. Az általa vezetett SLC 1993-ban a legmagasabb osztályban szerepelt. Laczó István emléktábláját a hétvégén avatták fel az SC Sopron klubépületén.

Laczó István 1948. február 3-án Királyszentistvánon született, 1966-ban érettségizett a soproni gépipari technikumban, utána pedig mintegy húsz évig dolgozott a szőnyeggyárban, utoljára mint főmechanikus. Ezt követően saját vendéglőt nyitott, ahol a család egy része is dolgozott. A sporttal korán eljegyezte magát, évekig röplabdázott, és első osztályú játékvezetőként is tevékenykedett a sportágban.

A Soproni Futball Club 1991 februárjában alakult meg, tavasszal már SLC néven szerepelt a bajnokságban. Az új egyesületnek előbb elnökségi tagja, majd szeptembertől az elnöke volt. Időközben megalakult az Első Magyar Direktmarketing Szövetség, amely szintén az elnökévé választotta, és az EMDSZ az SLC névadó szponzora lett.

Laczó István maximalizmusa, elszántsága repítette magával a klubban a többieket is egészen addig, míg a sikeresen megvívott osztályozók után 1993 augusztusában lejátszhatták Sopron történetének első NB I-es meccsét (az Újpest ellen 2–0). A bajnokság végén sikerült a bennmaradás kiharcolása, az első osztályú tagság azonban mindössze két évig tartott. De erre a két évre a soproniak napjainkban is nosztalgiával emlékeznek...

Szinte a kezdetektől anyagi gondokkal küzdött a klub. Fanatizmusa sem volt elég a stabil anyagi bázis megteremtéséhez, ezért az álmai egy részét nem tudta megvalósítani. Mindezek ellenére elérte, hogy Csernai Pál egy ideig Sopronban dolgozzon.

1996 nyarán öt év után lemondott az SLC elnöki tisztéről, de hol a háttérben, hol onnan előlépve segítette az immár SFAC néven szereplő csapatot. 1999 elejéig állt a piros-fehérek mellett, úgy is, mint szövetségi képviselő. Rövid ideig tagja volt a Magyar Labdarúgó Szövetség Ellenőrző Bizottságának, és folyamatosan segítette a soproni labdarúgó-játékvezetői csoportot is. 2007. augusztus 16-án Sopronban érte a halál.

Emléktábla: Vasárnap avatták fel Laczó István emléktábláját az Ágfalvi úti sportpályán. Az ünnepségen részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester. – Az igazi példaképek adják azt a helyes önazonosságot, azt a lokálpatriotizmust, amit mi igazi soproni szellemiségnek nevezünk. Laczó István munkássága ma is követendő példa számunkra – emelte ki köszöntő beszédében a polgármester. Az emléktábla leleplezését követően a városvezetők és a családtagok is elhelyezték a tisztelet koszorúit. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Harc az 5–8. helyért

Harc az 5–8. helyért

2024. 04. 24. | Munkatársunktól

Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...