Harc az 5–8. helyért
2024. 04. 24. | MunkatársunktólÉrvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...
A kiemelt női utánpótlásközpontként működő SC Sopron női szakága folyamatosan fejlődik.
Az új korosztályok, az U11, az U13, valamint az U16 és U19 és a felnőtt gárda eredményei a kezdeti nehézségek után biztatók. Újdonság, hogy a felnőtt csapat három játékosa, Németh Zita, Kocsis Petra és Sudár Mónika edzői képesítést szerzett és az utánpótlásnevelésben is tevékenykedik. A lányok szakmai fejlődését erőnléti edző és kapusedző is segíti. Az egyesület célja egy erős, folyamatosan fejlődő női utánpótlásbázis megteremtése, az NB II-es élmezőnyhöz tartozó felnőtt keret kialakítása, majd hosszú távon merészebb álmok megvalósítása.
Az SC Sopron továbbra is várja a focizni szerető lányokat mindegyik korosztályába, a 7–10 éveseket is.
Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...
Hatalmas bravúrt bemutatva idén is a legjobb négy között játszhat a SMAFC 1860 Soproni Egyetem NB I. B csoportos együttese.