Harc az 5–8. helyért
2024. 04. 24. | MunkatársunktólÉrvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...
Befejeződött az SC Sopron utánpótlás-nevelő egyesület nemzetközi tornája.
A récényi (Ritzing) sportcsarnokban nagy küzdelmeket, helyenként látványos jeleneteket láthatott a szülőkből és hozzátartozókból szép számmal megjelent szurkolótábor.
Az utánpótlás-nevelés fontosságát bizonyítja, hogy a magyar és osztrák élvonal fiataljai is megmérettették magukat különböző korosztályban. Az U11-es korcsoportban az FTC és a Győri ETO mögött harmadik lett az SC Sopron. Az U10-es korosztályában is derekasan helytálltak a soproniak, a 10 csapatos mezőnyből az ötödik helyen végeztek. Az U9-es korosztályában a Sopron a negyedik lett, az U8-as gárda szintén a negyedik, az U7-es csapat a hatodik helyen zárt.
Horváth Csaba szakágvezető szakmailag jónak minősítette a tornát: – Örömteli, hogy fiataljaink állták a sarat, jól szerepeltek, és jó benyomást tettek a helyszínen tartózkodó szakemberekre.
Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...
Hatalmas bravúrt bemutatva idén is a legjobb négy között játszhat a SMAFC 1860 Soproni Egyetem NB I. B csoportos együttese.