Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sikeres szinkronúszók
A technikai programban második helyezést ért el a Baptsán Réka, Turi Sára páros a Budapesten rendezett XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokságon

Továbbra is várják a sportág iránt érdeklődő fiatalokat

Sikeres szinkronúszók

| Rázó László | Sport

Technikai programban második, szabadprogramban pedig az előkelő negyedik helyezést érte el a Baptsán Réka – Turi Sára páros a Budapesten rendezett XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokságon. A megmérettetést a „vizes sportok szentélyében”, a Duna Arénában rendezték.

Turi Andrea, a Synchro Sopron SE edzője elmondta: az eredmények értékét növeli, hogy év elejétől több nehézség is nehezítette a páros felkészülését.
– Idén korosztályt váltottak a lányok, így első alkalommal szerepeltek a juniorok, azaz 15–18 évesek között – tudatta az egyesület edzője.

– Ráadásul a FINA megváltoztatott egy szabályt: eltörölték a zene nélküli kötelező elemek bemutatását, ami a lányok erőssége volt. A felkészülési lehetőségeink is korlátozottak voltak. Mindezek ellenére a páros edzőjük és koreográfusuk, Sallai Dorottya vezetésével sikeresen vette az akadályokat és mindkét versenyszámban szép eredménnyel tudta zárni a műúszó viadalt.

Turi Andrea hozzátette: a sportág hazai népszerűségét szolgálja, hogy két rangos műúszó világversenyt is rendeznek idén Budapesten, a Duna Arénában: május 18–20. között a FINA Műúszó Világkupa – Budapest Opent, július 18–22. között pedig a XVI. FINA Junior Műúszó Világbajnokságot.

– Szeretnénk, ha Sopronból is minél többen mennének a rendezvényekre, belépőket az egyesületünknél lehet igényelni. Emellett szeretném hangsúlyozni, hogy továbbra is várjuk a sportág iránt érdeklődő fiatalokat, már 6 éves kortól. Bővebb felvilágosítást a 30/390–2110-es telefonszámon tud adni egyesületünk – zárta Turi Andrea.

Kapcsolódó cikkek

Harc az 5–8. helyért

Harc az 5–8. helyért

2024. 04. 24. | Munkatársunktól

Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...