Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

20 éves az Ikva otthon

| Munkatársunktól | Városi hírek

Egykori és jelenlegi dolgozók és vezetők részvételével tartották meg az Ikva Nyugdíjas Otthon 20. születésnapi, valamint az idősek napja alkalmából rendezett ünnepségét. A múlt heti eseményen zenés műsorral, ajándékokkal köszöntötték a lakókat és a dolgozókat.

Barcza Attila önkormányzati képviselő, városi tanácsnok köszöntőjében elmondta, hogy az idősek a mai társadalom alappillérei, hiszen munkájuk nélkül az ország gazdasága nem lenne ennyire jó helyzetben. Megköszönte az időseknek azt az áldozatos munkát, mely gyermekeik és unokáik nevelésében is kiteljesedik. Hozzátette, e tett nem marad viszonzatlan, hiszen a mai magyar új alkotmány tartalmazza, hogy a gyermekeknek gondoskodniuk kell a szüleikről.


Az idősek napi eseményen részt vett dr. Sütő Teréz, az Idősek Európai Háza Alapítvány elnöke és Tengerdi Antal, a Soproni Szociális Intézmény igazgatója is.
Az otthon lakóinak lehetőségük nyílt a számítógép és internet világával is megismerkedni, hiszen három számítógéppel gyarapodott a József  Attila utcai intézmény.


Az élő zenét a fiatal zenészekből álló Rumli együttes szolgáltatta.

Kapcsolódó cikkek

Valódi értéket teremtenek

Valódi értéket teremtenek

2024. 04. 24. | Etzl Edgár

– A múzeumnegyedben színvonalas keretek között mutathatjuk be Sopron gazdag történelmét és kultúráját – mondta az építőipari nívódíj emléktáblájának l...